Az édesanyjáról gondoskodó Megváltó János 19,25–27

Jézus különös módon tanít bennünket arra, hogy miként viszonyuljunk a

„tiszteld apádat és anyádat” parancsához. Isten arra neveli népét – úgy Izraelt,

mint a mai gyülekezetet –, hogy a családi kötelékeket mindenkor az ő ajándékaiként

szemlélje. Ahogyan igaz az hogy „az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh

gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3), úgy igaz az is, hogy a gyermek számára

pedig a szülő Isten ajándéka. Mindazok, akik a Mindenható ajándékaként tekintenek

a szüleikre, nem teherként élik meg a róluk való gondoskodást –

amikor már megfordul a gondoskodás iránya –, hanem felelősséggel vállalják,

míg csak lehetőségük van rá.

A kereszten függő Jézus az egyedül maradó édesanyját rábízza szeretett

tanítványára, Jánosra. Gondoskodó megnyilvánulása arra ad követésre méltó

példát számunkra, hogy egy gyermek életében sincs – a szülőhöz hasonlóan

– olyan körülmény és élethelyzet, amikor az odafigyelés, a gondoskodás,

a tisztelet vagy a szeretet alól felmentést kapna. A szülő iránti tisztelet parancsa

minden időben, helyzetben és körülmények között érvényes...

Vajon mi hogyan fordulunk szüleinkhez, mennyire őszinte a törődésünk

irányukba? Tudunk tisztelettel teljes szeretettel és gondoskodással lenni, ha

kell, akár a legvégsőbbig?

-----------------------------------------------------------

A megújultak kérései  Ezékiel 36,33–38

Különös azt olvasni, hogy „még azt is kérheti tőlem Izrael háza, hogy ezt tegyem

velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat”. Hát nem kedves

előtte mindenkor megtérőkért imádkozni, nem örül annak, ha növekszik a

gyülekezet, az ő népe? De igen, az embertársainkért való imádkozás „jó és

kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön,

és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,3–4). Ám nem minden időben

van meg életünkben az az alap, amelyre építve Isten megadhatná kérésünket.

Nem elég megtérőkért sóvárognunk azért, hogy imaházaink üres padjai

megteljenek üdvözültek sokaságával! Mindenekelőtt megújulásért kell könyörögnünk,

hogy a körülöttünk élők megláthassák mindaz, ami történik,

több emberi munka eredményénél. Megújulás nélkül minden növekedésben

benne van a mások előtt való tetszelgés lehetősége és a lelkiismeret önmegnyugtatása.

Meg kell látnunk, hogy Isten megújítása nélkül csak romokat –

olykor díszes és tetszetős romokat – tudunk építeni.

Amikor Isten megújító és helyreállító munkája végbemegy rajtunk, akkor

átélhetjük, hogy nemcsak könyörgünk megtérésekért, hanem „tele lesznek a

romba dőlt városok emberek tömegével”...

----------------------------------------------------------

Keresztyén házirend Kolossé 3,18–21

A hét végéhez érkezve jó újból olyan igéket olvasni, amelyek a keresztyén

családok jó rendjéről tesznek bizonyságot. Hiszen mindannyian fontosnak tartjuk,

hogy rendezett családi életet élve örömteli, szeretettel teljes és harmonikus

körülmények jellemezzék otthonunkat. Fontos megértenünk újból és újból,

hogy a jó rend kialakulásában mindannyiunknak megvan a maga feladata. Legyünk

feleségek vagy férjek, gyermekek vagy szülők, meg kell tanulnunk a magunk

kötelességeit teljesíteni. Gyakran jobban tudjuk, hogy mi a másik kötelessége,

hol kell megváltoznia ahhoz, hogy rendezettebbek legyenek a dolgaink.

De vajon azt is ilyen világosan tudjuk-e, hogy nekünk mit kell tennünk? Ha rendezett

családi életet, Istenről tanúskodó jó rendet, őszinte szeretetközösséget

akarunk a családunkban, azzal kell foglalkoznunk, amit nekünk tanít az Úr.

Gyermekekként meg kell értenünk, hogy a szülőknek való engedelmesség

Isten előtt kedves cselekedet. Feleségekként meg kell értenünk, hogy a férjnek

való engedelmesség nem valami régimódi dolog, hanem az Úrban illő viszonyulás.

Férjekként meg kell tanulnunk úgy szeretni feleségünket, hogy ezzel

segítsük az engedelmességüket. Szülőkként pedig tanulnunk kell a gyermekeinkre

való odafigyelést, hogy egészséges felnőttekké válhassanak. Imádkozzunk

azért, hogy készek legyünk Istenben és Istentől tanulni!