2012. november 3., szombat



Bajkeverő férfiak és nők a választottak között Ezékiel 13,1–12.17–23
Isten népe ennyire bárgyú, hogy bedől a hamis beszédeknek? A népnek
is van felelőssége, de prófétáin többet kér számon Isten. Az igaz próféták
mellett voltak „megélhetési” próféták. Azt mondták, ami népszerű, amit hallani
akart a nép, amiért fizettek. Isten a prófétai szolgálatot azért hozta létre,
hogy szavát közvetítsék a népnek. A repedésekbe kellett volna beállniuk,
hogy az ellenség ne jöhessen be. A hamis próféták nagyképűen azt várták,
hogy Isten mégis megteszi, amit ők kitaláltak. Mázoltak, maszatoltak, elégtelen
anyaggal akarták megerősíteni a gyenge falakat. Isten vihart küldött, és
kiderült a mázolmányuk hitványsága. Ma is tapasztaljuk a népszerűséget
hajhászó lélekvadászatot. „Gyere hozzánk, itt meggyógyulsz, áldás lesz rajtad,
gazdag leszel, csak kövess engem” – csábítanak. Ez nem emberhalászat,
hanem lélekvadászat. Ki ne szeretne meggyógyulni, tovább élni? „Azt mondta
az Úr, hogy meglátod fiaid fiait” – hallottam prófétálni egy rákos embernek,
de hamarosan meghalt a testvér, felkészületlenül. Isten az Úr. Vele nem
lehet játszani. Vizsgáljuk meg a lelkeket, és ha nem Istentől vannak, ne hallgassunk
rájuk!
------------------------------------------------
A föld végső határáig Apostolok cselekedetei 1,4–8
Meddig terjed a felelősségünk az evangélium hirdetésében? Többször
gondoljuk úgy, ha nem a saját közvetlen közelünkből érkezik valaki gyülekezetünkbe,
jobb, ha átutaljuk a közelében lévő gyülekezetnek. A helyi gyülekezet
csak helyi szinten gondolkodhat, vagy a ma esti ige alapján, globálisan
is? Úgy látom, igen. Legnehezebb a saját szomszédaink előtt bizonyságot tenni,
akik ismerik az életünket. Azonban nem a hibátlanság, bűntelenség tesz
minket alkalmassá a tanúságtevésre. Ha nincs a Lélektől erőnk, akkor hamis
tanúskodás lesz minden próbálkozásunk, azt pedig a földi törvények is büntetik.
Imádkozzunk ma, hogy szélesedjen a látókörünk a misszió tekintetében!
Gyakran tapasztaljuk, hogy helyi viszonyok között semmi eredmény
nem látható, de másutt van érdeklődés. Mit tegyünk? Vállaljuk annak terhét?
Utazás, terembérlés, testvérek hiánya az alkalmakról – ez mind áldozat a
gyülekezet részéről. Ha Isten ajtót nyit előttünk, merjünk bemenni oda! Hol
a határ? Ott, ahol Isten megmutatja. Gyülekezet küldötteiként a szolgálattevők
menjenek és hirdessék az igét! Ígéret szerint adatik szó, lesz erő és áldás
a munkánkon.
-----------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése