Erős a kísértésben 1Mózes 39,7–23
Jézus
is átélt kísértéseket, mivel otthagyta értünk a mennyei tisztaságot,
és
itt élt köztünk, egy maihoz nagyon hasonló, hazugságokkal, gyűlölettel,
erkölcstelenséggel,
gonoszsággal terhelt világban. Rajta azonban nem vettek
erőt,
nem követett el bűnt, de tudja, milyen nehéz ellenállni egy-egy kísértésnek,
és
ezért segítséget küldött nekünk. Egyrészről elküldte a megígért
Szentlelket,
aki közvetíti számunkra Isten erejét, és kipótolja hiányosságainkat,
másrészről
a Bibliában olvashatunk olyan emberekről, akik hűségesek
maradtak
Istenhez az őket ért kísértések között is.
Azt
olvashatjuk néhány igeverssel korábban, hogy „az Úr Józseffel volt”.
Nem
kellett félnie semmi rossztól, mert Istennel együtt ment át minden nehézségen.
Bátorodjék
fel a mi szívünk is: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Aki
a kísértés idején kitart, kiállta a próbát. Amíg itt élünk a földön, a világ
minden
szennye ránk akar törni, tőlünk függ, hogy észrevesszük-e, és jó
helyről
kérünk-e segítséget a sokszor kilátástalannak látszó küzdelemhez.
Akarunk-e
küzdeni, vagy hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk?
Jézus
nem hagy minket magunkra. Tőle kérjünk erőt, hogy hűségesek
maradhassunk
minden körülmények között!
-----------------------------------------
Izrael jövendő temploma Ezékiel 40,1–4; 43,1–12
Az
Úr temploma az övé. Lehet, hogy emberek készítik és építik fel, de az
akkor
is a tulajdonosáé. A templom az a hely, ahol a föld összeér a mennyel.
Az
emberek élete és Isten jelenléte találkozik. Valójában nem is a hely a lényeg,
hanem
a kapcsolat a Mindenhatóval, az épület csak ennek a képét hordozza.
Hiába
a templom, imaház vagy szent hely elnevezés, ha megszűnik az
élő
kapcsolat Istennel. Izrael nehezen értette meg ezt az összefüggést, de
Ezékielen
keresztül egyértelműen kijelentette ezt az Úr. A templom Isten tervei
szerint
készülhet, és attól lesz szent hely, hogy az ő dicsősége betölti azt
teljesen.
Ennek pedig feltétele, hogy népe bűnbánatra jusson és szégyenkezni
tudjon
azok miatt, amiket elkövetett. Így állhat helyre az élő kapcsolat a
Teremtővel,
és a templom újra templom lehet.
Nekünk
szóló prófécia ez, hiszen az Úr terve szerint mi Isten temploma
vagyunk,
és Isten Lelke bennünk lakik (1Kor 3,16). Két lábon járó szent hely
a
testünk. Emberi akaratból születtünk, de Isten akarata szerint összeérhet
bennünk
a menny és a föld Jézus Krisztus által! A bűnnek tehát semmi keresnivalója
nem
lehet az életünkben.
Köszönjük,
Megváltónk, hogy szeretetedből egészen a szívünkig jöttél,
hogy
ott Úr légy! /
Erős a teherhordozásban Galaták 6,1–5
A mai
kor „sikeres” emberei többnyire nem a teherhordozási képességükkel
tettek
szert előnyökre, pénzre, hírnévre. Rendszerint másokon átgyalogolva,
őket
kihasználva, felhasználva jutottak előrébb az életben. Mondhatni:
„leosztották”
saját terheiket másokra...
Isten
igéje pont ennek ellenkezőjére biztat: „Egymás terhét
hordozzátok...”A
földi
életben hatalommal rendelkező ember gyakorlatilag másokon uralkodik.
A
mennyei Királyságban mást jelent a hatalom. Ott az elsők – szolgák!
Mert
akik erősek, azok (Isten iránti szeretetből) tartoznak azzal, hogy a náluk
gyengébbeknek
segítsenek terheket hordozni.
Hogy
is van ez? Jézus azt mondja, ő segít hordozni a mi terheinket, mi pedig
segítsünk
hordozni egymás terhét. Mindig van olyan, akinél én vagyok
az
erősebb, csak körül kell néznem, hol segíthetek. Elfogadni is tudni kell a
segítséget,
hiszen nálam is akadnak erősebbek. Így fogjuk „teljesíteni a Krisztus
törvényét”
– együtt.
Imádkozzunk,
hogy ne féljünk terheket hordozni, tudva, hogy azokat sosem
kell
egyedül vinnünk! Te kinek leszel mára segítség a teherhordozásban?
----------------------------------------------
Szent templom, szent papság Ezékiel 44,1–23
Különleges
kiváltság Isten szolgálatában élni. A szent helyhez azonban
szent,
vagyis az Úrnak odaszánt emberek illenek. A kiválasztás szempontja a
bűnökhöz
való viszony. Azok a léviták, akik a környezetük hatására eltávolodtak
az
Úrtól, bűnben éltek, és ezzel rossz példát mutattak, méltatlanná
váltak
a szent dolgokhoz. Cádók utódai a nép tévelygése idején is kitartottak
az
Úr mellett, bizonyítva hűségüket. Ők végezhették ezért a szent szolgálatot.
Ehhez
a kiváltsághoz azonban szent életvitel tartozott. Feladataik és magánéletük
minden
területén a Mindenható szavához kellett igazodniuk. Ez
alapján
tudták a népet tanítani a szent és közönséges, illetve a tisztátalan és
tiszta
közti különbségtételre.
„Ti
azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten
tulajdonba
vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő
csodálatos
világosságára
hívott el titeket” (1Pt 2,9) – mondja a Lélek most nekünk,
akik
Jézus által kaptuk elhívásunkat. Természetesen ehhez is a szent élet tartozik,
amit
ma is látniuk kell az embereknek. Urunk, segíts, hogy hűségesek
maradjunk
a szent életben minden helyzetben!
--------------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése