ERŐRŐL ERŐRE

 (Zsolt 84,8)

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm!
Vége, nincs tovább…
Megtántorodtam, már-már elestem,
elborított a nyomorúság.
Szóltam: saját erőmből nem telik több,
nem bírom tovább!

És akkor új erő jött.
Csendben és észrevétlen.
Nem a győztesek hódító ereje,
nem az erők világrengető serege,
csak épp annyi, amire szükségem volt,
csak épp annyi, amennyi fölemelt,
megiszamodott lábam lépésre bírta,
s nyomorúságom rengetegéből
a kivezető utat megmutatta.
Csak épp annyi.
S ha elfogy?
Akkor újra küldi Ő,
a kifogyhatatlan, örök, szent Erő!

Csak mindig annyit.
És épp eleget!
Eleget ahhoz, hogy el ne essem,
ne zuhanjak le a szörnyű mélybe,
e szent erővel általlépjem,
s csak a túlparton roskadjam össze.
Aztán megint ad új erőt.
Naponként kinyújtom kezem
a napi mannáért, és Ő ad.

„Erőről erőre jutok”,
világlik már a szent titok!
Az ínség földjén új forrás fakad,
amerre bizakodó lábam elhalad.
Tekintetem a célt kutatja már,
nem révedek erőtlen magamra,
végtelenné tárult a láthatár.

Mindig csak előre, előre,
át a völgyön, – a hegytetőre!
Kőről kőre, erőről erőre…
Átmenvén a siralom völgyén,
erőről erőre jutok,
míg fenn a Sionon megállhatok. Oláh Lajosné

NEKÜNK SZÓLÓ INTÉS

1 Koritus 7:29-31

Szeretteim, az időnk rövid!
A híd közepén már áthaladtunk.
Az élet zavaros árja lassan
parthoz csendesedik alattunk.
Viharai orcáinkra rótták
emlékül barázdáikat,
meggörbült újjal, eres kézzel
szorítjuk a korlátokat.
Az Ige int: ne legyen már több
háborúságunk a testben,
hiszen velünk volt és velünk lesz
nyomorúságunkban az Isten!

Szeretteim! Az időnk rövid!
Ha néha ejtünk is könnyeket,
felejtsük el, mintha nem volna,
tegyük le lassanként a terheket!
Akik vesznek, mintha nem vennének,
s nem volna övék semmi sem!
és akik élnek, mintha nem élnének,
mint akik átutazók idelenn.
Mert e világ ábrázatja
elmúlik, s vele minden árnyék,
vár ránk a fény, vár ránk az Isten,
s a túlsó parton az örök hajlék. Oláh Lajosné