A Biblia üzenete
Jakab levele 1:2-20
„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember. A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával, a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága. Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága lehullik és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is. Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:
Akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.”
A Biblia üzenete
Apostolok
Cselekedetei 15:1-18-
„Némelyek, akik
Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a
mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem
kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás
ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a
vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak
Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet
szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták
őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük
Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké,
és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik,
hogy tartsák meg Mózes törvényét. Összegyűltek tehát az apostolok és a vének,
hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és
így beszélt hozzájuk: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem
választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az
evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett
mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan
nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által
megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan
igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk
elhordozni? Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által
üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és
meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát
tett általuk Isten a pogányok között. Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és
ezt mondta: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan
gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő
nevének. És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva:
- és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én
nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi, és aki ezt öröktől fogva tudja.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése