Éjszaka a vizeken—

A partokon, a vizeken
Leszállt az éjszaka.
Nesztelen öleléssel
Köröskörül átkarol mindent
A csend.

Aranyló holdvilág
Bujdosik messze, felhők fövenyén,
Sötétlő sivatagokon.
De itt körül,
Hátán susogva suhanó vizeknek
Áttetsző ködpalástot
Öltött a csend.

Sötét köpenyben, egyedül,
Hallgatva állok, álmodón
Futó vizek felett.
A partok ködbe foszladoznak.
Köröskörül vizek, vizek.

Én éj vagyok az éjszakában.
Nem is tudom, az én köpenyem-é,
Amit rebbenni látok,
Vagy tán az éji köd?
Nem is tudom, a lelkem suttog-é
Csendes, bús, halk meséket,
Vagy tán a siető folyó?
Én egy vagyok a suhanó vizekkel.
Én egy vagyok az álmodó ködökkel.
Én éj vagyok az éjszakában.

Szabó István: Próbatétel az út

 Próbára tette Isten a lelkemet.

Adott számomra testet, szellemet.

Adott szülőt, földi életet.

Szólt az Úr, s útnak engedett

Tiéd a vágy, a gondolat!

"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"

Tiéd a sorsod, tégy, amit akarsz,

Szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz.

De vigyázz, mert egyszer mindenről számot adsz!

Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz,

De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz.

Segíthetsz azon, ki porba hullt,

ki feléd kiállt, mert nyomorult.

De ott is hagyhatod, kikerülheted.

Adtam széles utat és keskenyet.

De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!