2012. október 22., hétfő



OKTÓBER 22.  Kíméletes kapcsolat 2Korinthus 1, 23–24 Hogy Pál apostol miért késett a Korinthusba érkezéssel, annak itt a magyarázata e két igeversben. Nem akart úgy megjelenni előttük, hogy ott fenyítéket kelljen gyakorolnia. Inkább várt még, és időt adott, hogy mint érett keresztyének, akik szilárdan állnak a hitben, rendezzék a rendeznivalót az ő érkezéséig. Így vár Jézus is az emberiségre, és ezért nem jött még el. Nem azért, mert megváltoztak tervei, vagy mert nem tartja be ígéretét, hogy eljöjjön öveiért, hanem mert időt akar még adni a rendezéshez, a megtéréshez. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzá- tok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2Pt 3,9) Az Úr nagy türelme is van határa. Meddig vársz? Ha van rendeznivalód, meddig kíméljen és várjon még rád? „Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” (Lk 13,7–9)  „Kész vagyok... az evangéliumot hirdetni” Róma 1,14–17 Egy alkalommal az egyik bankban, ahol többször jártam, megkértek, töltsek ki egy kérdőívet. Többek között az a kérdés is ott szerepelt, hogy vennék-e fel kölcsönt tőlük, és ha nem, miért nem. Azt válaszoltam, hogy nem, mert nem szeretek adós lenni. Pál apostol azt mondja önmagáról: adós vagyok (14. v.). Mindenkivel szemben adósnak érezte önmagát az evangélium hirdetésével. Olyan sokat kaptam Istentől Jézus Krisztus által, hogy most úgy érzem, adósa lettem. Azt is elmondja Pál, hogy kész az evangéliumot hirdetni (15. v.). Nem- csak az adósság tudata van benne, hanem az is, hogy kész megfizetni adósságát. Nem azért, hogy üdvösségét valahogy megfizesse, mert azt Jézus megfizette a kereszten, és ember azt nem lenne képes megfizetni. Az üdvösség ingyen van, kegyelemből (Ef 2,8), és „az igaz ember pedig hitből fog élni” (17. v.). Az a tudat készteti, hogy mások is megmenekülhetnek a kárhozattól. „Adósa” lettél Istennek Jézus Krisztus által? Ha igen, kész vagy, hogy törleszd adósságod? Kérjük az Urat, adjon nekünk erre készséget!
-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
Prófécia a jövő papjairól és királyairól Jeremiás 33,14–26

Azt mondják, hogy „fejétől bűzlik a hal”. Ez sok tekintetben igaznak bizonyult
Izrael és Júda életében is. A nép vezetői, királyai saját rossz példájukkal
elöl járva bűnbe vitték a rájuk bízott népet is. A próféta most azt mondja,
hogy nem lesz ez mindig így! Mert a szíve szerint való királynak, Dávidnak
olyan utódot támaszt, aki méltó lesz az uralkodásra. Ennek az új és igaz királynak
örökké áll majd királysága, s minden ma még csúfolódó szó elhallgat.
Amit Isten eltervezett, megígért, véghez is viszi!
Mi már biztosan tudhatjuk, hogy a Dávid házáról szóló ígéret, amelyről
a pusztulás idején Jeremiás is szólt, miként teljesedett be, és hogy az igaz
utód, akinek trónja örökké megáll és uralmának nem lesz vége, az Úr Jézus
Krisztus! Az ő személye nemcsak a szorongatott júdaiaknak adott prófétai
biztatást, hanem nekünk is örök reménység a nyomorúság idején, akire tekinthetünk,
s akinek szabadító visszatértét várhatjuk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése