A jótettek jutalma

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal. 6. fejezet 9.

Bármilyen gonosz legyen is a bennünket körülvevő világ, a legtöbb szülő mégiscsak jóra próbálja nevelni csemetéit: „Ha jó leszel, kapsz egy cukrot, vagy csokit. Ha jól viselkedsz, megveszem neked azt a játékot.”

Így próbálnak felkészíteni arra, hogy minden cselekedetünknek következménye van és kitörölhetetlenül hordoznunk kell lelki és testi lenyomatait. Ahogy Pál is írja: „amit vet az ember, azt aratándja is” (7. vers)

De álljunk csak meg egy pillanatra! Mert az elmélet, miszerint a jóért mindig jó jár, a rosszért pedig rossz, látszólag éles ellentétben áll a gyakorlattal. Mondhatnánk a valóság nem ilyen fekete-fehér.

Jót akarunk és jót teszünk, de nemhogy megköszönné a másik, sőt rosszal fizet mindezért. Hogy is van ez?

Jézus életét tanulmányozva még hangsúlyosabbá válik ez a kérdés. Pedig az Ő élete tényleg arról szólt, hogy: „széjjeljárt jót tévén” (Apcsel. 10:38) És mi volt a fizetség az ember részéről? Meg nem értés, hitetlenség, töviskorona, kereszt, fájdalom, halál…

Mintha csak Krisztusról írná Albert Schweitzer: „Aki céljául tűzi ki, hogy jót tesz, annak nem szabad arra várnia, hogy ezért az emberek majd eltakarítják útjából a köveket. Ellenkezőleg arra készüljön fel, hogy köveket hengerítenek útjába.”

De nem volt az a kő, mely Jézus útját állhatta volna. A feltámadás hajnaláig, az addig hiábavalónak tűnő tökéletes élet elnyerte jutalmát: téged és engem.

Ezért a jutalom tekintetében is igaz az apostol tanácsa:

„Az odafel valókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Mikor a Krisztus, a mi életünk, meg jelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.” (Kol.3:2-4)