Isten munkája bennünk
„Hálát
adok az én Istenemnek valahányszor megemlékezem rólatok és mindenkor, minden
könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mivel az első naptól fogva
mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok
győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus
Jézus napjáig.” Filippi 1: 3-6.
Ma
reggel különösen megszólított engem ez az Ige. Elképzeltem, hogy a
lelkipásztorom minden reggel imádkozik, sőt mi több könyörög értem. Odavisz
engem naponta az Úr elé. Méghozzá örömmel beszélget rólam Jézussal! Áldást és
erőt kér számomra, elmondja, milyen boldog, mert tudja, hogy odaszántam
életemet az Úrnak. Örül azoknak a tapasztalatoknak, amiket Jézussal szereztem –
és ezt az én lelkipásztorom megköszöni! Hálás értem az Úrnak, mert elfogadtam
az evangéliumot, az örömhírt, amit Jézustól ajándékba kaptam, és mert
odaszántam életemet e jó hír terjesztésének.
S
végül meg van győződve arról, hogy az az Isten, aki elhívott, aki a szívemben
el kezdett munkálkodni, aki elindított az úton – nem végez félmunkát. Befejez
engem! Felkészít és elkészít Isten országa – az Örök Élet számára.
TE
is lehetsz valakinek ilyen LELKI PÁSZTORA! Akiért felelősséget érzel, akit
vezetni szeretnél, akiért örömmel hálát adhatsz az Úrnak, akiért naponta
kitartóan könyöröghetsz. Biztosan van valaki a környezetedben, akivel együtt
örülhetsz Istennel szerzett tapasztalatain.
TE
is bátoríthatsz ma valakit, hogy „Ne aggódj Barátom! Az az Isten, aki elkezdett
életedben dolgozni, befejezi munkáját, és elkészít Téged az ő dicsőséges
eljövetelére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése