Sorsokat írok
A Göncölszekér vert acél rúdjából tollat faragok.
A tinta sötét éjszaka levébe mártom a hegyét.
Havas mezőkre, vak ködök falára sorsokat írok.
A kemény, konok ákombákomok állnak feketén.
Az angyalok hosszú széltrombitákon dalt dideregnek

s a pólusoktól az egyenlítőig zokog az Ember

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--,

 Legyen áldott
Legyen áldott a bánatosan forgó,
kevés jót adó világ
s benne az apró emberhangyák
nyüzsgő céljaikkal.
A folyókban legyen sok a hal,
az erdőkben a vad
s találják meg mások helyettem
az élet békességét.
Legyenek áldottak a nők,
akik a szemembe kacagtak:
Mézes legyen minden csókjuk,
legyenek szép gyermekeik.
S legyenek áldottak a szöszke fiúk,
kik márciusi fényzuhogóban
valami elhagyott mezőn
csontjaimmal játszanak.

-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,,-

 Alkony
Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet fél szeme.
Lehunyt lelkem a másik.
A zúgó, vonagló testű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.
Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk,
s fent kigyúlnak egy messzi kastély,
hívó ablakai.

Zúg az őszi szél
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.

Amundsen kortársa
Felesége kéri:
- Beteg vagy, fiam,
ne menj ma hivatalba! -
Két fia kéri:
- Láza van, apám,
ne menjen hivatalba! -
Dermedt madarak riadoznak:
- Nagyon hideg van,
ne menj ma hivatalba! -
Zúzmarás fák közt
bömböl a szél:
- Maradj az ágyban!
Ne menj a hivatalba!
Ő pedig feleli nékik:
- Nem lehet, fiaim,
be kell fejeznem a zárszámadást.
És fölkel az ágyból.
Míg dideregve mosdik,
régi latin szók jutnak eszébe:
Officium, officii = munka, tisztség, hivatal.
Debitum, debiti = adósság, kötelesség.
És titkolja, hogy reszket
és búcsút vesz és elindul a húszfokos hidegben.
Nem lelkesedik, nem rajong,
nem hajtja feszülő féktelenség,
nem fűti forró fanatizmus.
Hírnév, dicsőség, győzelem hármas-igéjét
nem lengeti rőt lobogón.
Egyszerű, józan és kérlelhetetlen,
mint a kenyér,
mint a zárszámadás,
mint a kötelesség.
Nézz utána, barátom,
amint köhögve lép ki az északi sarki hidegbe:
Kishivatalnok.
Kissé hajlott és deresedő.
Ötvenéves.
Amundsen kortársa.
Hős.
Az én apám s a te apád, barátom.
Angyalok citeráján
Chanson az őrangyalhoz
Micsoda forgalom!
Szemem előtt ezer jármű kering el,
- zirr-zurr! -
kocsi robog és villamos csilingel,
- csín-csín! -
roppant, zsúfolt autóbuszok cikáznak,
- tú-tú! -
motorok, mint fürge cicák, cicáznak,
- töf-töf! -
kocsi fordul, kicsi hijján kisiklik,
- jaj-jaj! -
emberek és lovak, autók, biciklik,
- zirr-zurr! -
rohan, szédül és kavarog ezer kör,
- csín-csín! -
nem tud rajtuk uralkodni a rendőr,
- tú-tú! -
Semmiképp sem bírom magam rávenni,
- jaj-jaj! -
nem merek a túloldalra átmenni,
- zirr-zurr! -
szeretem az életet általában,
- tú-tú! -
drága nekem nyakam, kezem és lábam,
- cirr-cirr! -
Őrzőangyal, akihez hajdanában
- zirr-zurr! -
fohászkodtam sötét gyermekszobában,
- töf-töf! -
nagyon kérlek, az Úrjézus nevére:
állj kicsit a sarki rendőr helyére!