Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek,
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak,
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azon felül.
-,-,-,,-,-,-,,,-,

Hangok ereje
A tiszta őszi csendbe
A messzi hadgyakorlat
Ágyúdöreje döng.
A tiszta őszi csendbe
A tölgy álom-gyümölcse:
A makk koppanva hull.
És valahol, hangon, csenden felül,
Az Isten zsámolyán
Kicsi kis nesszé lesz az ágyúszó,
S ágyúdörejjé a halk koppanás.

Egy eszme indul (1925)