Békesség az Úr hegyén Ézsaiás 2,1–5

Kedves vasárnap délelőtti igék Isten szeretetéről, győzelméről, kegyelméről, erejéről. Igazán ösztönző. Bár tudnánk, hogy mikor lesznek itt ezek a napok, bár itt lennének az ajtó előtt! Akkor mindenki előtt nyilvánvaló lesz, hogy kicsoda Isten, amikor együtt megyünk elé, világosságába!

Sajnos nem tudom, ez az ige mikor fog beteljesedni. De azt tudhatjuk,

hogy mit üzen ma nekünk. Látszik vagy nem, de Isten szilárd kőszikla. Ami gondolataink változnak, hitbeli és kedélyállapotunk ingadozik, de Isten soha.

Ő jelen van a hegyek között, melyek elénk és körénk nőnek. Jelen van a

problémáink, vágyaink, akaratunk hegyei között. Lehet, hogy ezek ma még

túl erősen tartják magukat, és nem látszik ki közülük az Isten hegye? Lehet.

De ott van, és vár ránk. Néha az élet, és mögötte az Élet Ura leomlaszt elválasztó hegyeket. Elveszítjük azt, ami távol tartott bennünket, már nem tudjuk azt a bűnt megtenni. Kihaltunk egy bűnből. Ez szép dolog, de nem lettünk győztesei, hősei e harcnak, csak túlélői, megmentettjei. Isten ennél többet szeretne tőlünk. Hogy ne csak kihaljunk egy bűnből, hogy egy másikba meneküljünk vesztesen, hanem hogy belőlünk haljon ki a bűn: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul” (Kol 3,5). Isten aktív közreműködésünkre számít, parancsolhatunk ma azoknak a hegyeknek, hogy vessék magukat a tengerbe. „Ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz.” (Mt 21,21) Ezzel nem kell, nem szabad várnunk az utolsó időkig.

 A Teremtő számít a mi döntésünkre, nem nélkülünk, hanem

velünk együtt akar harcolni. Azért most „egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézs 40,3–5) Hiszem, hogy eljön egy nap, amikor sok hamis vágyunk, reményünk leomlik.

Amikor nemzetek látják meg – talán nehéz időkben, leomlott bálványok

porai között szorongva – az Isten kegyelmét és szeretetét. De mi már

ma is látjuk, kicsoda ő. Mi jut elsőként eszünkbe, ami elválaszt most tőle? Egy kísértés, egy ember, egy félelmetes dolog, hétköznapi érdeklődésünk, lustaság? Annyi mindent hallottunk és tapasztaltunk felőle, mégis nehéz kivájni bűnre vivő részünket, de tegyük meg! „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát!” (Zsid 12,1)

Imaáhítat: Dicsérjük Istent jóságáért! – Zsolt 25,8