A megszabadultak hálaéneke Ézsaiás 12

A nagy baj közepette még az Istent nem ismerő ember ajkáról is gyakran

felhangzik egy „csak most segíts, Istenem!” fohász. Az pedig természetes,

hogy a hívő ember már nemcsak ösztönösen, hanem tudatosan kiált segítségért Istenhez imádságban vagy sóhajában. A hitetlen ember, a szabadulás  után általában nemcsak a Szabadítót felejti el, de még azt is, hogy valaha is megszólította a Tagadottat. Nagyobb baj az, hogy e felejtés olykor még a hívő embert is eléri (Lk 17,11–19). Isten létét ugyan nem felejti el, de hogy puszta létét is csak neki köszönheti, azt már igen. Pedig a szabadító tett után természetesen kellene következnie a megszabadított ember életében a köszönetnek, a hálaadásnak. Sőt, a szabadulás többre is kötelezi a megszabadította tannál, mint hogy azt csak önmaga és szabadítója titkos ügyének tekintse. Feladata, és egyben kiváltsága, hogy szabadulását és Szabadítóját mindenkinek hirdesse. Ez lehetőséget kínál neki is arra, hogy a megmenekülés csodáját újra átélve örvendezzen, és lehetőséget kínál az őt hallgatónak is arra, hogy ne csak „párafohásszal” kiáltson a végtelenbe, hanem a végtelen Istent hívhassa segítségül!

-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--,

Szerző: Kiss Adina

FÁJ, KÉTSÉGTELEN……

Fáj. Kétségtelen. A Szó a békém,
Erőm, reményem.

Te a szeretet. Én a szeretett.
Tagadjalak meg? Ó, nem! Soha!
Az én keresztem nehezét,Erőtlenségem terhét
Te viszed, És karodban engem is.
Ma is, holnap is ÖRÖKKÉ!!!

-,-,-,-,-,,-,,-,-,,-,,-

Szerző: Túrmezei Erzsébet

MINTHA…..

Mintha ízekre hullnánk szerteszét...
lehúz a test, kábult az agy... nehéz
megragadni Jézus erős kezét,
ha idegen volt addig az a kéz.

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-

Szerző: Ifj. Menyhért László

BÁBELEKET RONTÓ……

Bábeleket rontó harsonákon
Bájos Csoda-gyilkos fárad el
Az emberek s angyalok szállnak

Papiruszból összerakott várak
Tűnnek föl a sírból
Kimászkáló szárnyak

Isten-látta s Tőle jövő vágyak
Borzolják a tespedt,
Bóbiskoló nyájat

Pásztor sípját fújja
Mindenkoron küzd a kicsi
s Góliátok szélmalmára támad

-,-,-,-,-,-,-,-,,-

Szerző: Bódás János

EGY KOPOTT……

Egy kopott könyvem van nekem,
s ha hozzám minden idegen,
kinyitom s már nem vagyok árva:
fényes mennyei seregek
suhannak s visznek hozsánnázva.
Fekete tó, - s napként ragyog.
Mint fáradt, hunyó csillagok,
le-lehullok, de itt találok
megújulást. Ebből születnek
vértanúk, szentek s óriások.
Kis könyv. Sok "bölcsnek" langy mese,
s én, a senki, győzök vele:
benne annyi tűz s annyi hit van,
mint földet rendítő erő
a hallgatag kis dinamitban.
Égi kamra. Nincs rajt lakat.
Szomjamat oltja, jóllakat
s tőle Istent hordom magamban.
S tudom, hogy szavam, életem
győztes, ifjú és halhatatlan.