Zsoltárok 17

Az igaz könyörgése a hatalmas és gazdag ellenségek álnokságától való szabadításért

Könyörgés Isten oltalmazó szabadításáért. A zsoltáros a kegyesek körébe tartozik, akit halálos veszedelem környékez (3,4. zsoltár), de a hite szilárd. Biztos abban, hogy Isten a legreménytelenebb helyzetből is kimenti. Isten a szívek vizsgálója, tudja, hogy a szövetségi rendben él. Látni kell: az üdvtörténet az egyetemes emberi történetbe fonódik bele és abban a bűnnek van hatalma, de nincs végső győzelme (az Isten szeretete a győztes, „én meggyőztem világot” János 16:33).

1-5. vsz: Figyelmezz imádságomra. A zsoltáros Isten szövetségében van, akit Isten megpróbált, de sosem hajlott el tőle. Most is tisztán könyörög hozzá.

6-12. vsz: Rejts el engem szárnyaid árnyékába. Ellenség támadása ellen tapasztalatát írja le a zsoltáros: Isten csodálatosan tud megszabadítani.

13-15. vsz: Ments meg a bűnözőktől. A zsoltáros azokkal szemben kér segítséget, akik a szövetségi rendből kiszakadtak és a hasuknak élnek.

Napi gondolat:

„Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet” (zsoltárok 17:6)

A zsoltáros elmondja, hogy nem tökéletes, szívében voltak olyan gondolatok, melyek rosszak, de nem jöttek szájára. Igyekezete azon van, hogy Isten szavát hirdetve teljesítse küldetését.

Isten jöjjön közénk látásával, nézzen meg mindnyájunkat. Visszatekintve az életre, elmondhatja az ember: eddig is minden halálos veszedelemből kimentett Jahve, ezután is megteszi. Könyörgése ebben a bizonyságtételben sűrűsödik.

Mi is adjunk hálát Isten megtartó kegyelméért, melyet tudunk, hogy Jézus Krisztusban az örök életre tart meg.

E földi életben mindenkor a Megváltó Jézus Krisztus irányítson, vezesse földi pályafutásunkat. Ámen.

Imádság:

A minden nehézségekből és mélységből felemelő, Megváltó Jézusunk!

Kérünk, taníts bennünket-hálát adni, meglátni megtartó kegyelmedet. Életünk a Te megváltásodról, szeretetedről tegyen bizonyságot. Új szívet adj én Istenem. Ámen.

-,-,-,-,-,,-

A sunémi asszony fiának életre keltése 2Királyok 4,18–37

Néha megtörténik, hogy valami, amit Istentől kaptunk, veszélybe kerül.

Korábban örömmel fogadtuk, elhittük, hogy ő munkálta ki számunkra, és áldásul szánta nekünk. A veszély pillanatában sok kérdés és kétely fogalmazódik meg bennünk: „Vajon tényleg tőle kaptam, vagy csak véletlen szerencse volt, amint véletlen szerencsétlenség az, ami most történik?”, „Ha akkor ő adta, most miért hagyja, hogy veszélybe kerüljön? Nincs hatalma a folytatáson, vagy szeszélyes: egyszer ad, máskor visszavon?” Nem tudjuk, mi játszódott le a sunémi asszony lelkében, amikor a nem kért, de kapott gyermek haldoklott, de sejthető, hogy hasonló kétségekkel nézett szembe. Erre utal a kérdésbe rejtett apró szemrehányás, amit a prófétának tesz: „Uram, kérteme én fiút? Nem azt mondtam-e, hogy ne hitegess engem?”