Törvény a tisztaság érdekében 4Mózes 5,1–4

Amikor leszedjük a gyümölcsöt a fáról, és valami miatt néhány napig állni

hagyjuk, teljesen természetesnek tartjuk, hogy átválogatjuk a kosár tartalmát, hogy az erjedt szemeket kidobva a még jót megoltalmazzuk a romlástól.

Amikor valakiről bebizonyosodik, hogy fertőző beteg, evidensnek érezzük,

hogy a többi egészséges embertől el kell különíteni a gyógyulásig.

Hívő emberként viszonylag könnyen ráállunk arra, hogy elzárkózzunk a

ránk rossz hatást kifejtő világi emberektől, bár ez sem mindig zökkenőmentes. Mi történik azonban, ha a probléma a közösség tagjai között, vagy még közelebbről, a családban jelenik meg? Számítunk egyáltalán ilyen eshetőségre? Képesek vagyunk szembesülni a ténnyel, hogy közülünk egy, akivel együtt nőttünk fel, netán együtt merítkeztünk be, rossz irányt vett fel és veszélyt jelent az egész közösségre nézve?

Végül képesek vagyunk megtenni az utolsó lépést, a kapcsolat

felszámolását? Ez már ugye nem olyan könnyű? Pedig néha szükséges.

Az ókori ember szemében minden, ami a halállal kapcsolatba kerül: tisztátalan.

Ezért veszélyes lehet az életre. Az életet pedig minden eszközzel védeni

kell. Ha másként nem lehetséges, a kapcsolat végleges vagy időleges

megszüntetésével. Ezt jelentette a tisztátalanná váltak kiűzése a táborból. Tudunk ennyire következetesek lenni a romlás elkerülése érdekében? /KM/

Tábita feltámasztása Apostolok cselekedetei 9,36–43

Ma a népesség nagy többsége elzárkózik az egyházaktól, bár vallják, hogy ők tulajdonképpen vallásos emberek, csak a maguk módján. Úgy vélik: Istenben hisznek, csak az egyház nevű földi képződményt nem tartják hiteles képviselőnek, sőt fölösleges közbeékelődő koloncnak találják Isten és ember között.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell vallani, hogy a kétezer éves egyháztörténelem egyes eseményi és szakaszai alapján rászolgáltunk erre az elidegenedésre.

Ugyanakkor Isten mégis a keresztyén egyház létrehívásával, annak

őrizetére és képviseletére bízva akarja a maga ügyét képviseltetni a világban és a történelemben. Van-e hatalma az egyháznak Istent képviselni? Erre a kérdésre ad pozitív választ a Tábita feltámasztásáról szóló történet. Péter, Jézushoz hasonlóan, rövid parancsszóval hívja vissza az életbe az asszonyt. Ezzel igazolja Isten, hogy az általa képviselt keresztyénség hordozza a Krisztus ügyét hitelesen, legitim

módon és hatalommal. Ugyanakkor a prófétákhoz hasonlóan imádsággal képes a krisztusi tett újbóli megvalósítására. Ez azt jelenti, hogy csak addig képes a feladatát jól elvégezni, amíg kapcsolatban marad azzal, akitől a megbízást kapta.

Nem járt el az egyház felett az idő. Még mindig a mi küldetésünk, hogy Krisztust hatalommal képviseljük a világban, és képesek is leszünk rá, ha vele összhangban munkálkodunk és élünk. Akkor vissza fog igazolni minket.

-,-,-,,-,,,-,