ILYEN EGYSZERŰ?!  

A kis csavart beillesztik a gépbe,

És ott a helyén végzi küldetését.

Nem gyötri gond és nem kísérti kétség:

- Mire való az életem?

Csak szolgál egyszerűen, csendesen.

Ilyen egyszerű lenne az egész?

                       *

„Mi leszel?” A gyermek szemedbe néz:

„Kocsis!” „Cukrász!” „Repülő!” „Katona!”

S bearanyozza ezt a büszke tervet

a szülők mosolya.

Ők is szövögetik a terveket

Ha gyermekükre néznek.

Álmodnak róla

Nagyot, szépet, sokat.

Álmaik fenn járják a csúcsokat,

De a valóság és az akarat

Annyiszor a mélyben marad.

Míg egyszer a kérdés felébred,

S döngetni kezdi a szívünk falát:

Miért is élek? Tudnám legalább!

Hol a cél? Hol az értelem?

S boldog, aki elér a felelethez

Mert az Istennek terve van velem!

                       *

Szívemben ezzel a szent felelettel

Megállok színed előtt, Istenem.

Valaminek terveztél engem.

Te segíts azzá lennem!

Ha kiáltásnak, ha simogatásnak,

Akármi másnak,

Bocsásd meg, hogy dacoltam, lázadoztam,

És segíts engedelmesen

Terveidbe simulni mostan!

Illeszd helyére kicsiny csavarod!

Szolgál csendesen, ahol akarod:

Ahová rendeli az alkotó,

Örök  isteni kéz.

És ott a helyén álmélkodik rajta:

Ilyen egyszerű mégis az egész?!

            Túrmezei Erzsébet 

AUGUSZTUS 7. A felelősök isteni vizsgálata Ezékiel 11,1–13 A felelős keresése, a felelősség áthárítása régi szokása az embernek. Ma sok- szor keressük annak okozóit, hogy miért is torpant meg a közösség növekedése. Talán túlságosan is a számbeli növekedésre gondolunk ilyenkor, figyelmen kívül hagyva, hogy más, esetleg fontosabb jellegű növekedés is létezik, és a kettő nem feltétlenül kapcsolódik egybe. Vannak, akik nagy hangon hirdetik: azok a felelősök, akiknek a gyülekezetei megfogyatkoztak, hiszen ez egyértelmű bizonyíték. Az, hogy lehetnek például lelkiségtől független társadalmi mozgások, fel sem merül lehetőségként. Gyakran a (létszámban) nagyra növekedett közösségekben képviselik leghangosabban: a nem növekedő gyülekezetek hitben értéktelenek. Hasonló nézetet vallottak Ezékiel kortársai. A kis példázat a fazékról és a benne maradt húsról azt jelenti: amint a fazékban az értékes húst tartják meg, úgy van a babiloni fogságra még el nem hurcoltakkal is. Ők Isten népének értékes, megmaradt része. A babiloni invázió után nem magukba szállva örül- tek a kegyelemnek, hogy Isten velük kapcsolatban egyelőre megelégedett a figyelmeztetéssel, hanem még inkább önteltekké váltak. Vesztükre! Talán érdemes feltenni a kérdést egy-egy könnyedén kimondott ítélet kapcsán: vajon Isten is úgy lát engem, a történteket és az általam leminősítetteket, ahogy én látom? Ne legyenek közöttetek szakadások! 1Korinthus 1,10–17 Vannak kis pápák, akik maguk is élvezik, hogy egy kegyességi vonulat kikiáltotta őket megfellebbezhetetlen tekintélyű isteni közvetítőknek. Van- nak, akikre akaratukon kívül hivatkoznak, mint olyan tekintélyekre, akiknek tudása és ismerete már bizonyítást nyert, és így a személyükre való utalás segítség lehet valami keresztülvitelében. Az első esetben bűnös az is, aki merő hiúságból elvállal ilyen szerepet, a másodikban csak a közeg vétkes, amelyik ilyen tisztességtelen módon igyekszik szándékát érvényesíteni. Mindeneset- re ahol túl sok hivatkozás történik ilyen tekintélyekre, ott majdnem bizonyos, hogy Istennek semmi köze a dolgokhoz, ellenben mélyen elítéli. Pál is úgy látta a korinthusi gyülekezettel kapcsolatban, hogy ahol vitáikat az ő személyére hivatkozva, tekintélyes emberek mögé bújva próbálják győzelemre vinni, ott valami nagy baj van. Nem állt a rá hivatkozók élére, ha- nem az egész helyzetet elítélte. Néha odafigyelek vitás helyzetekre. Hallok nagynak tartott embereket emlegetni. Az a kérdés merül fel bennem: nem hasonlítunk a korinthusiakra? Jó ez így? Hol van hát a mai Pál apostol, akinek még lehet tekintélye ahhoz, hogy azt a szétzilálódás megállítására használja? Van még hajlandóságunk a józan szó elfogadására, vagy már a szakadások generációjává lettünk? /