AUGUSZTUS 3. Fehér ruha helyett zsákruha Ezékiel 7,10–27 Különlegességet, prófétainak ható megnyilvánulásokat kedvelő korunk- nak hadd mondjak én is egy próféciát: „Közeledik Isten büntető számonkérése, de nem azért, amiért ti gondoljátok, hogy nem váltak gyülekezeteink tömeggé. Nem is azok miatt, akiket felelősnek jelöltetek meg, mert nem vesznek részt az úgynevezett »misszió- ban«. Azért jön a számonkérés, mert bár nagyon kenetteljesen szoktatok beszélni, nagyon lelkesedtek az általatok megfogalmazott célokért, és bármit megtesztek, hogy végre is hajtsátok, de pont itt a baj veletek. A szeretetről szóló beszéd mögött számítás van, igazi tartalom helyett csak mímelés, a misszió nem hitre vezetést céloz, hanem statisztikai eszközökkel való öndicsőítést, a lelkes és látványos tevékenykedés pedig csak azt a célt szolgálja, hogy a hétköznapokban az igei határok túllépései el legyenek kendőzve Isten előtt, embertársaitok előtt és önmagatok előtt. Ha így gondoljátok, nem ismeritek azt az Istent, akire hivatkoztok. Olyanok lesznek közösségeitek, mint a léggömb, amely nagynak látszik, de igazi belső tartalom nélküli, ezért egy kicsiny tű is elég ahhoz, hogy kipukkadva megsemmisüljön.” Ilyesmiről beszél Ezékiel is kora népének. Miközben a fontos törvényeket nem tartották meg, és ebből kifolyólag eltűnt a tisztesség, a becsület a hétköznapi és közéletből, súlyos károkat okozva, buzgón várták az „Úr napját”, hogy Isten elpusztítsa gonosz ellenségeiket. Pedig ők maguk voltak a gonoszok. A hitet arannyal, ezüsttel bőven és buzgón támogatták, de ez már nem az egy, igaz Isten hite volt. Ezért csapott le Isten haragja arra a népre, amelyik magát Isten népének tudta, és azt hitte, ennek az Istennek a védelme alatt áll. Mi lett volna a megoldás? Az, amit Jézus a tékozló fiú példázatában magába szállásnak nevez. Amikor valaki végre nem rohan a maga elgondolásaitól vezérelve, a maga bűnösségétől menekülve, nehogy kiderüljön, hanem megáll, és szembenéz Istennel és önmagával. Vállalja önmagát annak, ami- nek Isten mutatja, és nemcsak valami vallásos nyüzsgésben lesz hívő ember- ré, hanem teljes lényében. Amíg ez nem történik meg közösségünkben, addig csak a büntetésre számíthatunk Istentől. Felfogjuk vajon végre ennek veszélyét és súlyát?  Imaáhítat: Vizsgáljuk meg, hogy mennyire jellemez bennünket a megelégedéssel teljes kegyesség! – 1Tim 6,6–8

-,-,,-,-,-,,,-,-,,-,-,-,---,--,

 

HÍVÁS

Vészes idők zűrzavarában,

mikor vért izzad idelenn a föld,

mikor csatában, zajban, érben, dalban

Istenhez kiált minden mindenütt,

hívunk Uram, sötét éjszakánkba

fénylő sugárként Te jöjj el velünk!

Azt zengi szívünk tiszta, égi húrja,

azt zengi minden itt, a föld felett,

zúgja a szélvész, üvölti az orkán

és azt suttogják millió szívek;

a lelkünk mélyére is ez van írva,

az egész világ csak ezért eped,

Jöjjön el Véled, Uram már a béke,

győzzön az élet a halál felett!

S majd hogyha egyszer csatában és vérben

nem ázik semmi már a nap alatt,

majd hogyha kétes, sötét éjszakánkba

a hit sugara újra kigyullad;

Majd hogyha lejön a földre a béke

s ha majd győzni fog hívő seregünk

s a Te országod ha eljön szívünkbe:

Akkor lesz igaz, boldog ünnepünk!

       Kárász Izabella  (Fényből fényességet, )

-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,---

IMA BÉKESSÉGÉRT  

Uram, ki látod e világnak

Nehéz és véres harcait,

Könyörgöm Hozzád, esdve kérlek,

Fogd le a küzdők karjait.

Szívüket, mely - mint kígyófészek -

Gyilkos méreggel van tele:

Járja keresztül szent jóságod

Irgalmas, végtelen kegye.

Ott hol rombolva dúl és tombol

És gyújt és pusztít a halál,

Fojtsd el a lángok vad csóváit,

Mielőtt küszöbünkre száll.

A háború kegyetlen rémét,

Mely sötét színben ünnepel,

Földünk megcsúfolt asztalától

Napod sugára űzze el.

Nyisd meg, ó, nyisd eged határát,

Teljesítsd szívünk vágyait:

Bocsásd le kérlek, ó, bocsásd le

A béke szent galambjait.

         Piován Győző