A HAMU TANÍTÁSA 

A hamut néztem reggel, odalent,

A nagy kosárban, míg pihent puhán;

S szürke, elomló halmai felett,

Megéreztem egy nagy kérdőjelet.

A nagy kosárban, benne hallgatott

A fű, a fa, az erdő élete.

És kijelentést hordozott a csend,

Hogy hivatásának, mind megfelelt.

S míg a kapuban, a kosár hamu

Útjára készült némán, boldogan,

Hogy valahol, egy csöndes nyughelyen,

A földbe térjen, és humusszá legyen,

Úgy éreztem, hogy láthatatlanul,

Körülállják, a boldog kis szobák,

Körülállják a dermedt emberek,

És megköszönik, hogy otthonuk meleg.

Ott álltam én is, a kapu alatt,

És megáldottam én is a hamut.

S megköszöntem a kérdőjelet,

Melyet szívembe, Isten így vetett:

El tudsz-e égni lassan, másokért,

Mint egy darab fa, hogyha tűzbe vet

Dermesztő télben egyszer a kezem?

Szolgálsz-e zokszó nélkül nesztelen?

Akarsz-e égni szent oltáromon,

Névtelenül, mint egy a sok közül?

Ha életedből csak hamu marad,

Áldozod-e még úgy is magadat?

A hamut néztem, és néztem a szívem;

Árnyékok jártak a kapu alatt. -

- Én erre képes nem leszek soha;

De Jézus él és áll a Golgota!

Én éreztem, hogy ő a felelet

És éreztem, hogy benne az „igen”;

Isten Lelke távlatot nyitott,

Ott állt kibontva, ott állt a titok,

Hogy végtelen, nagy szoba a világ,

S hideg van benne, sokszor nagy hideg.

De lángra gyújtott életek dalolnak

az áldozatról, és övék a holnap.

            Füle Lajos

MINDIG CSAK  ADNI 

Az öreg kút csendesen adja

Vizét… így telik minden napja.

Áldott élet ez! – fontolgatom.

Csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!

Csak adni teljes életemben!

Csak adni? Terhet is jelenthet.

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek… tükre rám ragyog:

„Hiszen a forrás nem én vagyok,

Árad belém! Csak továbbadom

Tisztán, vidáman és szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút életet!

Osszak áldást és szeretetet!

Nem az enyém. Krisztustól kapom

Egyszerűen továbbadhatom.

          Túrmezei Erzsébet