Pillanatok

 Megörökíteni minden pillanatot,

nem úgy, mint egy papírt, amit eldobhatok,

hanem mélyen őrzöm, lelkembe vésve,

majd átalakít bátorra, merészre,

mert olyan pillanatokból áll össze az élet,

amit szépnek láttál s jónak, hogy őrizd meg.

Emlékezz s változz, légy készen az újra,

mert az utad olyan, mint egy hegyi túra.

Végig, amíg felérsz, a táj szépet tartogat,

de tovább kell menned, hogy fent elérd álmodat!

S az álom egyszerű: tört tükör egésze,

az átélt pillanat gyönyörű reménye,

ami fent a csúcson mind valóra válik,

bár a hegy tövében lehetetlennek látszik.

 2009. május 3.                                Guti Tünde

Ébred a Nyár

 Álmosan ébredt ma reggel a Nyár, eldobta harmatból szőtt köntösét,

látta a Holdat, hogy már messze jár, s arany sugárban fénylik fent az ég.

 Dörzsölte szemét, pislogva nézett, - a felkelő Nap elmosolyodott –

színes ruhában közelebb lépett, ma nem lesz vihar. Így megnyugodott.

 Emelte fátylát, mező virágát, megérintve a kéklő hegyeket,

lehelet könnyen járta el táncát, megölelve a termő földeket.

 2009. július 8.                    Guti Tünde

A puszta

 Rojtos szélű felhők gyülekeznek az álmos határ fölött,

bágyadt szérűn kórók düledeznek az érett kalász között.

 Halkan szuszog a fákon a szél,a Nap is csak vánszorog,

egymásnak döntve a kapanyél,s a gémeskút nyikorog.

Messze az égen villám cikázik, s a róna megtelik reménnyel,

új élet árad a száraz pusztán a hűvös, földszagú esővel.

/És az Áldás lepereg /  Bp. 2009. július 5.                Guti Tünde

-,-,-,-,,,,,,,,,-

Vihar

 Göndörödik játszadozva egy nagy, fehér felhő,

iramodik,  fátylát húzva gyengéden a szellő.

Fánk teteje suttogni kezd, ága mélyre hajlik,

zizegnek a falevelek, s az ég felmorajlik.

 Friss, illatos esőcseppet permetez szét nyomban,

vidám, csörgő kis patakban egymás után csobban.

Pamacs felhő átöltözik fehérből szürkébe,

fidres-fodros fátyol ingből ólomszín mentébe.

 Harci kürtjét fújja már a vihar lankadatlan,

megtelik a völgyünk vízzel, kertünk ázott paplan.

Csuromvizes kis pillangó lehullik a földre,

szárítkozik a menyasszony: rigó szíve hölgye.

 Tajtékzó, vad viharfelhő átvágtat az égen,

de mögötte a napsugár bújik már szerényen.

Egykettőre felszárad a szomorú ég könnye,

szikrázik a napsugárban a természet gyöngye.

 Bp. 2009. június 29.                                  Guti Tünde

-,-,-,,-,-,-,,,,-,-,,-,,-,,,-

Tündérszőnyeg

 Sétálok,s kedvesen néz a sok virág.

Megállok, mily szépek, kékek és lilák!

Tűnődöm, tündér szőtte volna szőnyegét?

Oly mesés, leírhatatlan a tarka rét!

 Lehajlok, s még látom a tegnapi esőcseppeket,

Megnézem az átlátszó, fényes igazgyöngyszemeket.

/Isten szeretetet mosolyog felém /

 Bp. 2009. július 3.                        Guti Tünde

  Remény

 Testvérem, kit sokszor megsarcolt az élet,

ne félj, hisz neked rendeltetett ígéret!

Görnyedezve jártál undok bűnök láttán,

Isten örvendezik gyermeke fohászán!

 Ne hidd el, hogy minden oly hiába volt!

Igyekeztél, lelked ruháján ne legyen folt.

Templom csendjén álltál válaszokra várva,

s tudtad, Isten bólint elmondott imádra.

 Mert ki őt tiszteli, Neki szemefénye!

Annak erős, bátor, megújult reménye!

Lesz még itt változás, lesz még itt emberség,

ha Istent féli majd az egész nemzetség!

 Bp. 2009. június 29.                       Guti Tünde