Dalszöveg

Jézus útján járjunk, s el nem tévedünk
Jézus útján járjunk, s el nem tévedünk
Kövessük őt, hogy révbe érjen végül az életünk
Hogy el ne tévedjünk!

Leszállott a mennyből, közénk érkezett
Semmi rosszat nem tett, de értünk szenvedett
Kövessük őt, hogy tiszta maradjon lelkünk és szívünk
Hogy el ne tévedjünk!

Mindnyájunkért önként a kínhalálba ment
De feltámadt a sírból, új életre kelt
Kövessük őt, hogy bűneinkből feléledjünk
Hogy el ne tévedjünk!

Jézus útján járjunk...

Lk 23,35-43 – Különös király
E rövid kis szakaszban háromszor fordul elő valamilyen formában a királyi jelző Jézusra alkalmazva. Két esetben elmarasztaló, gúnyolódó hang-nemben, egyszer pedig a gonosztevő szájából, felségjelzésként. Nevezik még itt Jézust felkentnek, kiválasztottnak, Krisztusnak, megmentőnek – csúfolódásnak szánva e nem mindennapi (és alapjában véve nagyon is értékes, csak és kizárólag egyvalakire vonatkoztatható) minősítéseket.
Különös ellentmondás a vicsorgó dicséretben az elismerés, mely szerint: „Másokat megmentett…” Ez a kijelentés egyúttal igazolja a Jézusra alkalmazott felkent, kiválasztott, Krisztus címek helytállóságát. Hiszen a jövendölések és a gyakorlat szerint csak Ő képes megmenteni a ment-hetetlen embert. Akkor ott, azóta, most és mindörökké.
Most foglalkozzunk kicsit a királysággal. Király az, kinek alattvalói, enge-delmes szolgái, hadserege, tábornokai, miniszterei vannak, akik körül-udvarolják, ellenkezés nélkül teljesítik óhajait, parancsait, rendeleteit. Megvédik, ha kell, életük árán is. A királynak pénze van, erdői, földjei, palotái.
Jézus soha nem tiltakozott a királyi rang ellen. Itt sem tiltakozik, pedig senkin nem uralkodott, semmit nem birtokolt a fentebb felsoroltakból. Egy lyukas garas sem volt a zsebében, amikor szükség volt rá (Mt 17,24-27; Lk, 20,24.).
Volt viszont valamije, amivel egyetlen király sem rendelkezett, mióta világ a világ. Azt tudta mondani gonosztevő sorstársának: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” S mondta ezt a kínok kínját élve, teljesen ki-szolgáltatott állapotban, amikor már a ruháját is leráncigálták róla, s közel volt a perc, amelyben akkorra egyetlen tulajdonát, az életét veszíti el. S mondta ezt teljes magabiztossággal. Bátorságot, erőt, vigaszt adott ez az ígéret.
Azt mondta ezzel, hogy sohasem késő, semmi nem lehet reménytelen, semmi nem lehet annyira sötét és borzasztó, hogy abban ne lehetne találkozni az örökkévaló boldogsággal – mert az nem körülményfüggő, nem szenvedésfüggő, hiszen a szintén haláltusáját élő másik ember nem kapott ilyen ígéretet. Ennek a boldogságnak egyetlen feltétele a szabad, a jóra, az igazságra nyitott lélek.
Melyik emberéhez hasonlít a lelkiállapotom? Azéhoz, akit maga alá gyűrnek a körülmények, vagy azéhoz, aki a vele történt eseményektől szabadon tud Jézus szerint gondolkodni, cselekedni, beszélni?
[Dombiné Zsuzsa, Bánya]