Mt 24,37-44 – „Virrasszatok!”
Jézus a vízözön példájával figyelmezteti az embereket az állandó útra-készség fontosságára. Az emberek élték hétköznapi szürke életüket, amíg Noé be nem ment a bárkába, és meg nem jött a mindent elsodró, pusztító vízözön…
Az Emberfiának eljövetele hasonlóan váratlan lesz, mint a vízözön volt. Az eljövetelt jól szemléltetik a példák: két ember közül „az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják”. Túl a nyilván érdem szerinti válogatáson, a másik példa – a házigazda virrasztásáról – egyértelművé teszi a folyamatos útrakészség, a „virrasztás” fontosságát.
Most, amikor az Égi Gyermek eljövetelére kezdünk felkészülni az Advent-ben, fokozottan itt az ideje az alapos önvizsgálatnak! Megkérdezem magamtól: „Ha most kellene az Emberfia elé állni; a rémületből, esetleg a szégyenkezésből, vagy az „égi hazatérés” öröméből lenne-e több bennem?!
A „hasznos virrasztás” nem jelentheti csupán az ébrenlét töprengéseit! Ha egy nekem kedves földi ünnepre készülök is, kívül-belül méltó akarok lenni az ünnephez! Felöltöm ünneplő ruhámat, és magamban is az öröm és szeretet melegét szítom föl…
Gondoljuk át, testvéreim, alapvető kapcsolatainkat! Élem-e a cselekvő szeretet figyelmes, segítő, „váll-odafeszítő” útját? Szüleim, párom, gyermekeim, közösségi testvéreim, munkatársaim érzik-e, érezhetik-e szeretetem, emberségem megnyilvánulásait? Transzcendens kapcsolatom több-e néhány gépiesen elmormolt imánál? Lelkem ünnepe-e minden szentmise, ahol az Égi Vendég látogat el hozzám? Tudok-e nem a pap emberi tulajdonságainak függvényében, hanem az én Istenem fogadására (Érte virrasztva?) templomba, szentmisére menni? Emberi kapcsolataimat a kritikus, bíráló szellem, vagy a megbocsátó, segítő, javítani akaró szeretet határozza-e meg?
Testvéreim! A tartalmas virrasztás idejére – hétköznapi dolgaink végzése mellett – szeretettel ajánlom megfontolásra a fenti kérdéseket!
[Gyombolai Márton, Vác]