2012. július 13., péntek

, láncok között
Prédikáció, láncok között: Apostolok cselekedetei. 28, 23-24.. ,,Kitűztek tehát neki, az-az, - Pál Apostolnak - egy napot, és akkor többen eljöttek hozzá, a szállására. Pál pedig bizonyságot tett nekik, az Isten országáról, és Mózes törvénye és a próféták alapján, reggeltől estig, igyekezett meggyőzni őket Jézusról. Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek" Hallottam olyan lelkészválasztásról, melyben a gyülekezet vezetősége, kikötötte, hogy az igehirdetés, nem tarthat tovább, 20 percnél. Itt pedig azt olvastam, hogy Pál Apostol, prédikációja, reggeltől, estig tartott. Pál Apostol az Ószövetségi írások alapján, igyekezett meggyőzni, a szállására érkezett zsidó embereket, Jézus Krisztusról! Hallgatósága azonban megoszlott. Voltak, akik hittek és voltak, akik nem hittek. Ez a rend kívüli hosszú prédikáció azonban, nem templomban hangzott el Rómában, hanem az Apostol bérelt szállásán. Ahol ő, 2 évig raboskodott, egy római katonához láncolva. Bár nem volt börtönben, de mégis, láncra vert rab volt. Még pedig, az Úr Jézusról való hűséges bizonyságtételéért, viselte a rabláncokat. Pál Apostol, külsőleg ugyan rab volt, de bensőleg, a föld legszabadabb embere! Nem panaszkodott helyzete miatt, állandó élő kapcsolatban állt, Megváltó Urával, a szentlélek által! Jól tudta, hogy a Császár elé kell majd állnia, hogy előtte is bizonyságot tegyen, Megváltó Uráról! Bizonyosak lehetünk afelől, hogy az Apostol napjai, nem voltak egyhangúak. Hiszen széles körű levelezést folytatott, az általa alapított keresztyén gyülekezetekkel. Urunk, ezeket a becses leveleket, meg is örökítette számunkra a Bibliában. De nem csak Pál Apostol, hanem az Úr Jézusnak még sok hűséges követője, töltött hosszú éveket, évtizedeket, sötét, börtönökben, embertelen körülmények között. Testben ugyan rabként, de lélekben szabad emberként. És sok tekintetben, nem is ők voltak a rabok, hanem gonosz rabtartóik. Akik a Sátánt szolgálták ki, mint az ő rabszolgái. Pál Apostol prédikációja, bár nem volt olyan híres és eredményes, mint Péter Apostolé, Jeruzsálemben, ahol 3 ezer ember tért meg 1 napon. Mégis, ez a hosszú prédikáció sem volt eredménytelen, gyümölcstelen. Mert azt olvastuk, hogy egyesek hittek. Pál Apostol idejétől, napjainkig, igehirdetések milliói hangoztak el, hosszabb, rövidebb időtartammal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése