A kereszt 

Keresztet a földön mindegyik ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban, avagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, s hogy sebes a háta.
Van, ki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, s még nevetni is tud,
Míg a másik zokog, s le a földre rogy.
Van, aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik keresztfája.

Van aki zokogva, zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll s ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül ha megszánják
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját 

Van aki keresztjét más vállára rakja,
Abban a hiszemben, vissza már nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra
És segít társain, segít így akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni hej de sehogy sem akartam,
Sírtam, lázadtam, még össze is törtem,
S oh, csodák csodája, újranőtt előttem.

 Így aztán felvettem gyenge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
Vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feledni napsütötte tájon,
De keresztem fája ott is velem tartott.

És akik ismernek, szinte egytől-egyig,
Mind-mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Töviskoszorúmat jól fejembe nyomják,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Így hát a keresztem nehéznek tartottam
Ezért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján.
Megszaporodott már hatalmas keresztfám. 

Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztfám súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik szívemen a súlya,
Vagy én lettem gyöngébb, s a vállam nem bírja.

Oh sokszor, de sokszor szeretném letenni,
Azt hiszem, hogy tovább már nem bírom vinni
Vérzik a szívem is, lelkem roskad össze
De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon ki vinni segíted,
Az Úr Isten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok, eltemetnek engem
Síromra tűzik majd a végső keresztemet. 

Akkor majd azt mondom: Én Uram Jézusom
Nehéz keresztemet most már visszaadom
Esdve kérem tőled édes jó Istenem
Üdvözítsd az égben az én szegény lelkem,
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.

Üzenet

Miért sirattok? Isten arca volt...
Mely simogatón, hívón... rám... hajolt.
S én mentem... és most fényözönben élek!
És nem vagyok más: csupán tisztult lélek!

Sziromhullás volt. Árnyékom lehullt.
A szemetek hát könnybe miért borult?...
Ha emlegettek... köztetek leszek...
De fáj... ha látom könnyetek...
 Ha rám gondoltok: mosolyogjatok!
Emlékem így áldás lesz rajtatok!...

Fiala Sándor: Üvöltő semmi

Oly nagyon szeretnék, valamit tenni
nem lehet, üvölt, körülöttem a semmi
akadályok tornyosulnak utam előtt
emberek gaz szavával lelkem benőtt.

Sűrűben élek, mégis sivatagban járok,
erőtől duzzadok, mégis megkötözve állok,
akarok, vagyok, mégsem tudok létezni
ez a világ engem is rávesz vétkezni.

Jóságot keresek, bűnöket lelek,
szembeszállni gyarlósággal alig merek,
adnék én, de nincs kinek,
önelégült szívnek emberség minek.

Címem ember, sorsom fájdalom
ezernyi szóval gyilkol a rágalom,
de hát miért panaszkodom...
bizony emberségemhez én sem ragaszkodom.