Add össze!

Félve megyek az iskola felé,

Félve a Mester hű szeme elé.

Szabódva nyújtom át a füzetet,

A sok kusza, egymás alá vetett

Tétova számot: „Valaki beteg…

Szenved, gyötrődik, akit szeretek…

Ellenség tör reám. S magam vagyok,

Önmagamnak ellensége – legnagyobb.”

A Mester nézi… hosszan, komolyan.

„Bizony, a feladatban hiba van!

Sorakozik a sok sötét adat,

S nem adtad hozzá a hatalmamat!”

Pirulva nézem. Ó, mennyire más,

Ahogy Ő vezet, az összeadás.

Olyan megnyugtató a vége is,

Oly bíztató az eredménye is!

Hozzáadva hatalmát, erejét,

Szeretetét, mely melengetve véd,

Mindenhez, ami nyomja a szívem.

Az eredmény: „Hiszek, Uram! Igen!”

A KÜLÖNÖS RUHA 

Szenvedésed

Isten-adta ruhád.

Először sehogyan se illik rád.

Úgy találod, hogy nagy neked.

Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,

erőt arra is ád,

hogy úgy viseld végül a szenvedést,

mint drága ünneplőruhát.

            M. Feesche  után németből ford. Túrmezei Erzsébet