2012. június 30., szombat


Természetesen minden Isten akarata szerint van. Az Ószövetségben az Atya korszaka volt, az Új szövetségben Jézus haláláig a Fiú korszaka volt, a feltámadás után a mai napig a Szentlélek korszaka van. De mind három időszakban az Atya akarata érvényesül. A Szentlélek mindig jelen volt Isten munkájában. Hálát adunk az Atyának, hogy a világban nem hagy minket magunkra, hanem egy vigasztalót rendelt az emberek mellé, aki segít nekünk minden problémában. Kérjük imában, hogy jobban megismerjük, az ő nagyságát, igazságát, szeretetét. Igyekezzünk, hogy meg ne bántsuk, mert nagyon érzékeny, főleg a bűnre és szeretetlenségre.
” Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az tesz majd bizonyságot énrólam: de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. János 15:26

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől-egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyvet.
Jn 21:25,

Krisztus számára eljött az idő, hogy győztesként felmenjen Atyja trónjához. Az ige mondja, hogy nagyon sok mindent le lehetett volna írni még arról mit is tett. De Isten úgy látta jónak, hogy ennyi az elég. Minden megoldásra van benne történet. Érdekes, hogy a három evangélista másként írja le távozását, bár az értelme ugyanaz. Krisztus az Olajfák-hegyét választotta a búcsú helyszínének, innen nézet rá szeretett Jeruzsálemére. Jézus tizenegy tanítványával a hegy felé vezette útját. A tanítványok talán nem is tudták, hogy mesterük mire készül. Szeretettel vette őket körül, nem korholta az esetleges hibáikért , kudarcaikért, amit elkövettek.
Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt majd, nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe: mindig a templomban voltak és áldották Istent.
Lukács 14:50-53,

Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt:
“Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mind azt, amit én parancsoltam nektek:és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen.”
Máté 28:17-20,

Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondotta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomába járó jelekkel.
Márk 16:19-20

Jézust egy mennyei hatalom emelte fel a felhőkre, miközben a tanítványok felfelé néztek az a két angyal aki Jézus földi életét mindig is felügyelték, és a sírnál is ott voltak, megszólították őket.
” Galileai férfiak, mit állótok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amikképpen láttátok őt felmenni a mennybe”
ApCsel 1:11,

Jó olvasni ezeket a szavakat, mert reményteljes üzenet számunkra. Jézus ígéretei csengenek fülünkbe, amik biztonságot és nyugalmat adnak.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése