A sorsod

A sorsod
Élni, mint más -
Élni másképp
Másra vágyni
S tenni másért
Gyűrt arcok mélyén
Csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj,
Minden tiszta nevetést
Meghallani, s benne tudni
Holnapunk hitét.

A sorsod
Édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat
Sírva mind feladni,
Feléd nyújtott
Kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat
Kitárni, s könnyeid
Emelni az égbe.

A sorsod
Egyedül viselni mit
Nem bírsz el magad,
Kutatni a forrást,
Hol megértés fakad.
Mint megváltót
Mindenben, s magadban
Szerelmet keresve
Ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.

A sorsod
Mindig játszani,
És mindig veszíteni,
De mindig Tudni
Újból elkezdeni.
Távoli tiszta
Világra vágyva
Elmenni akarni,
- és kínok között,
Emberré feszülve
Mégis Maradni!

Szívembe oltott vágy

Mindannyian tele vagyunk sérüléssekkel, sebekkel, ám ha akarjuk.
Isten a mi fogyatékosságunkkal csodást tehet.

Mennyi-mennyi álom – valóra sosem vált.
Láttam mind, amint a hajnali szürkületben tovaszállt.
Mégis az a kevés, mit Isten ajándékul adott,
szívembe oltotta a vágyat, mit álmaimnak hagyott.

Ó, mennyi imádság hagyta el az ajkam!
Vártam türelemmel,
de válasz nélkül maradtam.
Mégis az a kevés, mit Isten meghallgatott,
szívembe oltotta a vágyat,
mit imáimnak hagyott.

Bíztam barátban, ó, hányban,
kik egyedül hagytak, hagyták, hogy sírjak.
Ám az a kevés, ki hozzám hű maradt,
szívembe oltotta a vágyat,
hogy mégis bízzak. 

A magok közt,
mit elszórtam, többen az útszélre hulltak,
mit az ég madarai csipegettek fel maguknak.
Ám, az a kevéske aranyszínű kéve,
mit karomba gyűjthettem,
szívembe oltotta a vágyat,
hogy a magokat mégis vessem.