JÚNIUS 21. Jeruzsálem megszabadulása 2Krónikák 29,1–2; 32,1–23 „Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi ország népével? Vajon meg tudták-e menteni kezemből ezekben az országokban a népek istenei országukat? Melyik volt az -az isten ezek között a népek között, amelyeket kiirtottak elődeim, aki meg tudta volna menteni népét a kezemből?! ... Bizony a ti Istenetek sem ment meg benneteket a kezemből!” (32,13–15) Valóban, egészen eddig a pontig, Jeruzsálem ostromáig ez volt a tapasztalat. Szanhérib nem alaptalanul beszélt. Eddig mindenkit le tudott győzni, eddig senki nem tudott neki ellenállni. Júdánál erősebb népek sem. Miért pont nekik sikerülne? Azonban a másik oldalról is kérdezhetnénk. Eddig Júdát sem tudta senki legyőzni. Még a legelején, amikor még igazából néppé sem formálódtak, a hatalmas egyiptomi sereg sem érte őket utol. Pedig ők gyalog mentek, az egyiptomi sereget pedig harci szekerestül nyelte el a tenger. A honfoglaláskor sem ők tűntek esélyesnek, mégis övék lett az ország. A bírák korában is sok erős ellenségük támadt – hitetlenségük, istentelen életük miatt –, azonban amikor az Úrhoz kiáltottak, az ő segítségével le tudták győzni minden ellenségüket. Eddig az Úr sosem vesztett csatát, s népe is mindig győzött, ha vele harcolt. Ki tehát az erősebb a veretlenek közül: Szanhérib, Asszíria királya, vagy az Úr, Izrael, illetve a maradék Júda Istene? Nem, nem Ezékiással és a Jeruzsálem városát védő maroknyi sereggel áll szemben Szanhérib. Ha így lenne, semmilyen kérdés nem merülhetne fel a győzelmet illetően. Az Úr segítsége nélkül Jeruzsálem nem állhat meg, az asszír sereg könnyedén elsöpörné a védők mégoly heroikus erőfeszítését is. De nem a Júdai katonák, hanem az Úr védi a várost! Jeruzsálem lakóinak választani kellett, hogy elhiszik-e, hogy Isten most is tud szabadulást, győzelmet adni népének, vagy azt gondolják, hogy Szanhérib erősebb az Úrnál. Választásuk szerint cselekszenek: megadják magukat, behódolnak Asszíriának, és elfelejtik az Urat, vagy benne bízva kitarta- nak? Ki fog győzni? Előre nem lehet kiszámítani, nem lehet tudni – csak a hit tárhat fel valamit a jövőből, s adhat reménységet a mában. Életünk dilemmái ma is gyakran hasonlítanak a fentihez. Reménytelen, sarokba szorított helyzet. Talán vétlenek vagyunk benne, talán magunknak köszönhetjük a bajt. Két kimenekedés látszik: megtagadni Istent, vagy hozzá menekülni. Nincs más választás, és nincs idő töprengeni. Most kell dönteni, kinek a kezébe tesszük le életünket. Az eddig megtartó Úr kezébe, vagy az új, nagynak, rendíthetetlennek látszó hatalom kezébe? Ezékiás király, talán remegő szívvel, de az Urat választotta – és megmenekült, mert az Úr az egyedül igaz Isten, aki meg tud szabadítani! Régen is és ma is!

-,-,-,-,-,,,,-,-,,-

– Lk 12,32-48 – Kiszállás a mókuskerékből
Azt mondja az Úr: „Ne félj!” Bizony ránk fér ez a biztatás, hisz mindennapi életünk tele van apróbb-nagyobb félelmekkel. Mitől félünk általában?
Hogy lemaradunk a környezetünktől. Külsőre nem vagyunk elég szépek. Nem vagyunk elég jólöltözöttek. Nem elég szép az otthonunk. Nem elég márkás az autónk. Nem tudunk elég hangzatos nyaralást produkálni.
És ha mindezekben jó osztályzatot tudunk adni magunknak, akkor jön a következő félelem.
Igen, mert még minden együtt van, de mi lesz később? Mi lesz, ha betör-nek hozzánk? Mi lesz, ha ellopják a vagyontárgyainkat, pénzünket?
Beszállunk a mókuskerékbe, és nem találjuk a kijáratot.
Jézus megszabadít a félelmektől. Azt mondja: „Ne a szerzésre koncentrálj, ember! Attól lesz neked jó, ha az adásra koncentrálsz, a mennyben gyűjtesz kincseket! Add oda, amid van, a rászorulóknak! Nem azért élsz, hogy neked szolgáljanak, hanem, hogy Te szolgálj. Ügyelj arra is, hogy jótetteid ne csak pillanatnyi felbuzdulások legyenek, hanem ez legyen az életformád. Ez töltse be a szívedet és a mindennapjaidat. Persze ehhez kell egy kis önnevelés is. De meglátod, megnyílik a börtönajtód, más dimenziókba kerülsz: Tied lesz az Ország.”[Bandula Mária, Pécel]