Mt 5,43-48
Kodolányi János az „Égő csipkebokor” című regényében érzékletesen mutatja be, ahogyan az Egyiptomból kivonult szedett-vedett népség egy néppé kezdett kovácsolódni. Ennek az alakulófélben levő zsidó népnek az életét szabályozták Mózes törvényei. Jézus azonban sokkal szigorúbb „törvényeket” szab. Azt mondja, nem elég „elég jónak” lennünk. A cél csak a tökéletesség lehet.
Biológiából úgy tanultuk, hogy az embrió fejlődése végighalad a törzs­fejlődés állomásain. Valami hasonló történik az ember életében is. Az ellenség szeretete nem születik velünk. Mondhatnám, meg kell küzdenünk érte. Inkább úgy mondom, meg kell érnünk rá. Ahogyan a zsidó népnek is meg kellett (volna) érnie rá. Az egyes ember lelki, erkölcsi fejlődése mintha végighaladna az őstörténet állomásain.
Sőt! Az ellenségszeretet nem egy egyszeri döntés az életünkben. Húsz-éves koromban nem kockáztattam családot, vagyont, állást. De ha az idő múlásával egyre nagyobb részt birtokolok a világból, akkor folyamatosan szembesülök a kérdéssel: tudom-e még szeretni az ellenségemet is? Ragaszkodásom Jézus szavához nagyobb-e, mint a birtokomhoz?
[Tanos Gábor, Székesfehérvár]