Dietrich Bonhoeffer (1906-1945):Meditáció a börtönben
 Egyedül vagyok...
De Te nem hagysz el engem.
 Kislelkű vagyok,
de Nálad a segítség!
 Nyugtalan vagyok,
de Te vagy a béke.
 Bennem él a keserűség,
de Te vagy a türelem.
 Nem értem utaidat,
de Te jól ismered a nekem szánt utat.
 Bízom Benned!

 SZAKÁLI ANNA Felhők tartják
Felhők tartják most az eget,
mint hatalmas oszlopsereg,
égi templom kék kupola,
estéli színek alatta.
Moccan a szél, halkan surran,
fény gyullad felhőablakon,
felizzik az égi katlan,
vöröslőn égő alkonyon.

Avart rúgva süpped a láb,
vedlik már a régi világ.
Fák közt leskelődő fények,
kandikálnak kósza lények,
kutakodnak arcok után,
csendben lépő léptek nyomán.



Mintha idő nem is lenne,
mintha el sem mentek volna.

Kusza ágak rejtekéből
leskelődnek fel a Holdra.
Futok öreganyám elől,
eltörött a tejes bögre…
őszi kertből, őszi ködből
naspolyát hoz kötényébe’…
Amott apám kaszál éppen,
lucernaföld legvégében.

Fordul a ló, nyerít egyet;
ködbe vesző fátyolképet
lenget tova a hideg szél…

Aztán csend lett, mély és üres,
egyedüli néma magány,
üres szívvel kergetőző,
gonddal ácsolt sötét talány.
Most az ima más, mint máskor,
felmorran válaszadáskor.
Zúgó folyó, örvény hangja
csak a hívőt vigasztalja…
Nekünk igaz csak az ének;
S az a másik, várt új élet
nekünk nyújtja vigaszát.

Elmentek. És sokan mások,
már én is sorsomra várok…
Kőkeresztnél gyertya lobban,
ima száll fel most az égre:
maradj velünk, ne menj messze,