„Dicsértessék…”                                                                    

A hegyről jöttem lefele. Valami komor áhítat
Ragyoghatott az arcomon: Nagy fény és nagy homály, keverve.
Mint napsütötte havason A fellegeknek árnya.                                                   

   És szembe jött egy kisgyerek. És felnézett reám.
Kicsi lélek gyolcsba, mezítláb. Valamit észrevehetett,
S mintha látná pap-bácsiját, Kalapot emelt: "Dicsértessék"…                                  

  E percben papnak éreztem magam, Isten papjának, úgy mint senki más
És ősi joggal válaszoltam A kisgyereknek; Ámen, mindörökké!                                                                             Vadvizek zúgása (1921)

Lk--14,15-24 A nagy lakoma. A feltámadás említése az asztalnál ülők egyikét arra készteti, hogy megemlítsen egy kedvelt szállóigét, avagy boldogságot: Boldogok, akik részt vehetnek a nagy lakomán Isten országában. Erre általában nem szoktak válaszolni, de Jézus mindebben észreveszi a farizeusok és törvénytudók öntelt magabiztosságát, hogy az üdvösségben részesednek. Biztonságban érzik magukat, mert betartják a vallási törvényeket, és még azt is megtehetik, hogy a jó cselekedetek lehetőségeit elhanyagolják (1-6. vers). Jézus elmond egy példabeszédet azokról, akik túl könnyedén vesznek egy meghívást, és közömbös viselkedésük miatt elveszítik jogukat, hogy az asztalhoz ülhessenek, és másokat hívnak meg helyettük. Az eredeti jelentés azokra a saját vallásosságukban öntelt zsidókra utal, akiket felülmúlhatnak az általuk kiközösítettek; az ősegyház nyilvánvaló párhuzama volt ez, hogy az evangéliumot Izrael elutasította, a pogányok pedig elfogadták.

Ebben a történetben a házigazda jellemző módon először barátait és rokonait hívta meg (12. vers), mielőtt a szegényekhez és a bénákhoz fordult volna. A kor társadalmi köreiben az volt a szokás, hogy a vacsora idejének elérkezésekor személyesen meghívták a vendégeket, még akkor is, ha korábban már küldtek egy meghívót. Az is jellemző volt a szemitákra, hogy udvariasan visszautasították a meghívást, hogy a házigazda küldöttei még jobban invitálják őket. Ezt a szokást jelzik a 23. vers szavai, "kényszeríts be mindenkit". Mire a meghívás megérkezik, a meghívottak tervei megváltoztak. Kifogásaik talán jogosak voltak. Egy embert elengedhettek katonai szolgálatából, hogy egy új házról vagy szőlőről gondoskodhasson, vagy ha nemrégiben eljegyezte magát vagy megházasodott (MTörv 20,5-7; 24,5). De a vendégek annyira tapintatlanok és gondatlanok voltak, hogy nem értesítették a házigazdát tervük megváltozásáról. Nem vették komolyan vendégszeretetét, és ez felbosszantotta.

A üdvösség lakomájára szóló meghívást nem szabad félvállról venni. Jézus arra utal, hogy az asztalnál ülők közül néhányan nem mérik fel a helyzet sürgősségét. A házigazda gyorsan elküldi szolgáját, hogy megtöltse az üres helyeket. Isten vágya, hogy házát megtöltse, szintén sürgős; azt akarja, hogy annyian vegyenek részt a messiási lakomán, amennyien csak lehet. Az utolsó kijelentés (24. vers) a farizeus házában összegyűlteknek szól, (a "ti" többes szám) ha túlságosan biztosra veszitek, hogy Isten országában asztalhoz ülhettek (15. vers), akkor esetleg nem látjátok meg annak sürgető lehetőségét, hogy hívására válaszként az általa mutatott jót megtegyétek

-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-