Lk 4,24-30

Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.
Jézust a szülővárosában ellenségesen fogadják, sőt meg is akarják ölni.
Miért e nagy gyűlölet? Jézus valamikor egy volt közülük, az ács fia. Az adott közösségen belül meg volt írva a sorsa.
Mit képzel magáról? Különb nálunk? Bizonyítson!
Talán mi szeretjük a különleges, szabálytalan embereket, akik felrúgják a tradíciókat és másként tesznek, beszélnek, mint ahogyan az elvárható lenne?
Pedig ők azok, akik előbbre viszik a világot, bár sokszor az életükbe kerül.
[Kovács Zoltán, Karancsalja]

---

Február 26., kedd
Mt 18,21-35
Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem ember­társam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked - felelte Jézus - , nem hétszer, hanem hetvenhétszer.”… Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad?
A „krisztusi megbocsátás” parancsa közhelyszerű, már az alsós hittano­soknak is a könyökén jön ki… Egészen addig, amíg csak leckeként kell „fújni”, vagy amíg a saját kisebb-nagyobb vétkeink számára remélünk megbocsátást.
De, ha tényleg bántás ér bennünket? Ha véletlenül, vagy szándékosan, jogosan vagy jogtalanul megvádolnak, megsértenek, megbántanak? Meddig bírom védekezés és  visszabántás nélkül? Hiszen senki sem szereti, ha bántják, s a védekezés nagyon is emberi dolog. A világ pedig fel is erősíti ezt a tényt: bolondnak, sőt gyakran felelőtlennek tart, ha nem fizetünk a rosszért rosszal, nem veszünk elégtételt sérelmeinkért.
Van-e jól kidolgozott, átimádkozott önvédelmi „technikám”? Készülök-e a megpróbáltatásokra, nehogy úgy járjak, mint a példabeszéd könyörtelen szolgája?  Imádkozom-e a nekem nem kedves emberekért is? Próbálom-e edzeni a lelkemet, hogy képes legyek jóakarattal és szeretettel fordulni a számomra nehezen elviselhető emberek felé is?
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]