Saját énünk túlságosan nagy

 „Mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben" (2Kor 4,11).

Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy én csak Istenre támaszkodva akarok cselekedni. Nem akarok megelégedni önmagammal. Nem akarok egyetlen lépést sem tenni örökölt erőmből. A tiltott gyümölccsel Ádám erőt nyert a cselekvésre, de ez egyedül a Sátánnak kedvezett. Ezt az erőt elveszíti az ember, amikor megismeri az Urat. Ettől kezdve a Másik életéből élünk, és mindent tőle kapunk.

Ó, barátaim, azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk korlátozott és függő voltunkkal, sokszor mégsem remegünk önmagunk miatt. Esetleg bizonyos udvariassággal ezt mondjuk Istennek: „Ha te nem akarod ezt a dolgot Uram, nem vagyok képes megtenni!" Valójában azonban biztosak vagyunk benne, hogy szépen megoldjuk magunk is. Gyakran előfordul, hogy határozunk, cselekszünk, erőt fejtünk ki - elkülönülve Őtőle. Krisztus, akit nyilvánvalóvá kellene tennünk, túlságosan kicsi, mert saját énünk túlságosan nagy. Isten bocsásson meg nekünk!

Mert úgy szerette Isten a világot,hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.Jn3.16

Őtőle, Őáltala és Őreá nézve van minden

 „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Milyen kikutathatatlanok az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az Ő útjai!" (Róm 11,33).

Az Ige tanításának fejtegetései közepette olykor egyszerre csak ilyen érzelmi kitörésekre bukkanunk, amint Pál szívének teljességéből kiárad a hódolat. Rá ez különösen jellemző. A Római levél első részében az emberi romlottság zordon felsorolását kis időre abbahagyja, hogy dicsérhesse a Teremtőt: „mindörökké áldott" (25.v.), majd hozzáteszi: „Ámen". A 9. részben Izrael történelmi kiváltságainak felsorolását szakítja meg, hogy felkiáltson: „...aki mindenek felett örökké áldandó Isten! Ámen." Ugyanezt a szabad közvetlenséget találjuk a 11. rész végén is, ahol Istennek a pogányok iránti kegyelméről beszél. Így fejezi be: „Mert az Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett, hogy mindenkin könyörüljön" (11,32). Ezután pedig értelemszerűen következik: „Kérlek azért titeket, testvérek, az Istennek irgalmára..." De ismét félbeszakítja saját magát, és itt jön mai igeversünk, hogy betöltse a rést. Pál nem képes elfojtani érzéseit, mert: „Őtőle, Őáltala és Őreá nézve van minden. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." Az ilyenfajta félbeszakítások bizonyára kedvesek Isten előtt!

Ez 47,1-9, 12; Jn 5,1-16
Elgondolkoztam a két szentírási helyen, és ilyen gondolatokat kaptam az Úrtól: A templomból fakadó forrás a Lélek kiáradását jelenti. Jézustól indul, aki az Atyában él, Ő az oltár. Onnan fakad a víz, az élő víz, ami kez­detben kicsi, de később óriási folyóvá duzzad. Teljesen tiszta és egész­séges Jézus tanítása, benne erő van, az Úr Lelkének ereje. Körülötte minden egészséges lesz. Meggyógyít minden betegséget. Egyre nő és nagyobb lesz és belefolyik a tengerbe, ami Isten végtelensége. Körülötte élet fakad, fák nőnek, a növények és az állatok is egészségesek lesznek, az emberek meggyógyulnak. Ahol az Úr Lelke él, ott nem lehet betegség, fogyatékosság. Azért jött el Jézus, hogy ezt megvalósítsa. Ezért küldte el őt az Atya. Az ingovány a kevert dolgot jelenti. A kevert dolgokban (nem Jézus tanítása) nem lesz élet, nem lesznek egészségesek. Biztosan eljön Jézus földi országa is, ahogy a Mennyben már eljött, de ehhez tiszta hitre és tiszta tanításra van szükség. Így legyen. Amen.