2012. április 21., szombat



 2Sámuel 13; Lukács 19:41-44;
János 16:20-24; Galata 5:22; Kolosé 3:12-14.                                            „Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul" (Jn 16:20).                                                                                                Az ember személyiségének fontos részét képezik az érzelmek. Nagy erővel sarkallhatnak akár jóra, akár rosszra, tehetnek boldoggá vagy szomorúvá, válthatnak ki félelmet vagy örömet.                                             A „pozitív" érzelmek hozzájárulnak a megelégedettséghez és a jó közérzethez, a „negatív" érzelmek általában fájdalmat és gyötrelmet váltanak ki. Míg az előbbiek a szellemi egészséget erősítik, addig az utóbbiak hosszan tartó hatására viselkedésbeli és a kapcsolatokat érintő problémák alakulhatnak ki. Tehát az érzelmek fontos szerepet játszanak általános közérzetünkben. Bár Isten azt akarja, hogy élvezzük a pozitív érzelmek előnyeit, a bűn miatt gyakran tapasztaljuk a negatív érzelmek káros következményét.                                  A bibliai hősök sem mentesültek az érzelmi hullámhegyektől és hullámvölgyektől. Némelyeknek közülük sikerült uralkodni érzelmi kilengéseiken, mások azonban képtelenek voltak erőt venni magukon, és negatív érzéseik hatására helytelen tetteknek engedtek szabad utat.                                                                                                Nem egyértelmű és nem is közvetlen az érzelmek és a viselkedés közötti kapcsolat. Vannak, akik fájdalmas érzéseik hatására térdre borulnak és Istenhez, az igazi segítség és támogatás forrásához fordulnak, mások azonban a küzdelmek következtében egészen elszakadnak a hittől. Éppen ezért olyan fontos, hogy többet megtudjunk érzelmeinkről és az életünkre gyakorolt hatásukról. 



Amint igaz az, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk, ami örök érték lenne, úgy igaz az is, hogy Vele mindenre képesek vagyunk, ami a boldogságunkat érinti.

A gondviselésre hagyatkozás soha nem jelenti azt, hogy Isten majd helyettünk megteszi azt, amit nekünk kell megtennünk. Csak annyit jelenthet, hogy velünk munkálkodik, és olyan megoldások felé vezet, amelyek elősegítik lelki fejlődésünket is.  

Kétféle gondviselés van. Az egyik megnyilvánulása független minden teremtménytől, a másik függ annak magatartásától, aki a gondviselést kéri.
Az egyik megnyilvánulás során fölkelti a napot jókra, rosszakra, esőt ad igazaknak, hamisaknak egyaránt. Működteti a természet erőit annak rendje és módja szerint, ha tetszik ez valakinek, ha nem.
A másik megnyilvánulása Istennek az, hogy igényli kérőimánkat, mert e nélkül nem tud tanúságot tenni arról, hogy meghallgatott, hogy figyel ránk. De kérő imánk csak akkor talál meghallgatásra, ha az áhítat és az állhatatosság jellemzi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése