AZ ALKALOM…
(Szerző: Makovei János)

Beköszönt s nem tér vissza
többé soha, soha.
Kézfogásra akkor már
nem nyújtják oda,
ha nem ragadtad meg
idején a baráti kart.
Akkor hiába minden, bár
szíved jót akart.
Minden perc mely eltelik,
már múlt idő.
Minden lehullt kő fölött
egyszer a fű kinő.
Minden megtett lépés visz
Az út vége felé.
Egyszer elfárad a kéz is,
Ha a vizet öntené.
És hiába a szomjú föld,
Nincs már irgalom,
Ha egyszer rest voltál, amikor
Itt volt az alkalom.

Beköszönt, s nem tér vissza
többé soha, soha.
De sokszor megkeseredik
életed édes bora.
Mert másnak nem töltötted
meg – belőle – poharát,
mert küzdelmes életedben
nem volt egy jó barát.
Hiába szeretnél – akkor, az már
Keserű, nagy fájdalom.
Hiába mosolyognál – akkor
nem segíthetsz bánaton.
Hiába fognád remegve – akkor
Már a két kezem,
hiába várnád reszkető örömmel,
hogy megérkezem.
Akkor – fájó, de nem lehet
számodra irgalom,
mert kihullott szívedből
ezernyi-sok jó alkalom.

Nyújtsd hát felém kezed, s én
cserébe szívem adom.
Szeretni még nem késő, ma még
van számodra irgalom.
Istentől kapott minden perced,
Egy-egy alkalom.

----