MAI GYERMEKEK HÁLÁJA

 Mi csak a mesékből tudjuk, mi a szükség, mert a valóságban sosem éheztünk meg.

Ruhánk, cipőnk mindig volt a mennyi kellett,  sosem fagyoskodtunk hideg kályha mellett.

 De jó, hogy ez így van! Legyen hála érte korunknak, mely a jót ránk ily bőven mérte!

Mégis akkor lennénk igazán hálásak, ha sosem éreznénk magunkat árváknak.

 Szüleinktől csak ezt halljuk, mi gyermekek: „Megint nem érünk rá játszani veletek,

mert pénzt kell keresnünk autóra, lakásra, új bútorra, tengerparti utazásra,

 no meg játékokra és meséskönyvekre!’’ Elvisszük, hogy jó ez, szükség van minderre.

Mégis jobban tudnánk örülni mi annak, amikor szüleink nekünk időt adnak.

 Időt az övékből és türelmet hozzánk. Jobb ez nekünk, mintha a pénzünket hozzák.

Akkor lennénk tehát igazán hálásak, ha ilyen alapja lehetne hálánknak.

 Jobban felfigyelnénk akkor az Istenre, akinek Jézusban ránk is volt ideje.

Jobban hinnénk akkor, hogy nagy jövő vár ránk, s mindezért akkor lesz igazi a hálánk!

 ZÁKEUS (I)           (Lk 19:1-4.)
És bemenvén, által méne Jerikón. 

És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zakeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag. 

És igyekezzék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatná, mivelhogy termete szerint kis ember volt. 

És előre futván felhágat egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő

 Nemcsak kíváncsiságból ment a fára, sóvárgó szükség szomjúsága fáj

szívében. Mondhatatlan bús hiány emészti. Pénze van, de nincs barátja.

 Célját vesztette benne már az élet. Ez jelzi, hogy maga is elveszett,

halálra ítélt, mint a kiesett madárfióka, kit nem véd a fészek,

 nem védi Isten áldott közelsége. Mert önmagával való közösségre

teremtett Ő. S ki Tőle messze tévedt, halott. De örök életet adott

nekünk az Isten. Ám e drága Élet Fiában van. Tehát már nem halott,

ki elfogadta Őt: megtartatott!

  ZÁKEUS (II)         (Lk 19: 3-4.)

És igyekezik Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatná, mivelhogy termete szerint kis ember volt. 

És előre futván felhágott egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő.

 Nincs nyugta addig, míg meg nem találja Kiről már annyi jó hír érkezett,

Ki senkit nem múltjából méreget. ‘‘Látnom kell Őt! Fel hát a fügefára!’’

 Ne fedje Őt el semmi sokasága, se testi kín, se lelki gyötrelem

- hol keserűség gyökere terem -, se észokok sok-sok ellentmondása!

 Fölülemelkedett. Kövesd e példát!Fölülemelkedett, s elérte célját,

találkozott Vele. Ma is lehet, ‘‘hol ketten-hárman Benne együtt vannak.’’

‘‘Ki titeket hallgat, az engem hallgat...- mondotta Ő - én véletek leszek...’’

 ZÁKEUS (III.)    (Lk 19: 6,9.)
És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. 

És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódnak, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. 

Zakeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. 

Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. 

 Az emberré válás így kezdődött: lejött a fáról engedelmesen,

és egyszerűen Jézus mellett döntött. Enélkül EMBER  nem lehetsz te sem!

 EMBER! Nem általában. Isten képe, ki Jézusban már Istennel beszél.

Mindent megtesz, hogy szent közelségébe jusson. Nem rejti fügefalevél.

 Lemond a szégyen takargatásáról, mert mától kezdve mindent másképp számol. Most elszakadhat önző önmagától.

 Az élő Ige által már szabad,s azonnal örök üdvösséggé tágul

számára e óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó  Barabás Éva