verses bizonyság

Túrmezei Erzsébet  Harangok hívnak

Harangok hívnak
szép, zengő szóval.
Hangjukban Krisztus
hívása szólal:
"Kegyelem, áldás,
erő vár rátok!
Jöjjetek hozzám!
Békét találtok."

Harangok zúgnak.
Énekek zengnek.
Hála az elő,
örök Istennek!
Nagy irgalmáért,
szeretetéért!
Templomépítő sok hitért!
Háza mindnyájunk
szent menedéke.
Hangzik az ige.
Árad a béke.
Jó meleg fészek
fáradt madárnak.
Benne a mennynek
kincsei vannak.
Éled a hitünk,
újul a lelkünk:
Jézus Krisztusban
életet leltünk.
Boldog, győzelmes
sereggé válunk.
Van hős Vezérünk,
van erős várunk.
Vallói vagyunk
ősök hitének.
Évszázadokon
átzeng az ének.

Harangok hívnak
szép, zengő szóval,
s hangjukban Krisztus
hívása szólal.

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-

Túrmezei Erzsébet: Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt velem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
Azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"
-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,

Túrmezei Erzsébet: Nem mondott fel nekem!

Szolgálatára angyalok sietnek.
Parancsol viharoknak és szeleknek.
Megérteni, felfogni nem lehet,
hogy meglátott, parányi porszemet,
s szolgálatába vett.
Szívemben újjongva dalol a hála,
Kerek világon nincs jobb gazda nála!
Mikor szolgálatába fogadott,
mert nem csak munkát, drága feladatot,
erőt is Ő adott.
Szentlelkét adta: segítsen, vezessen.
Sürgessen: soha ne időzzek resten.
Tekintete rajtam volt szüntelen.
Mindenre elég volt a kegyelem.
Ő maga járt velem.
Talált volna annyi hůségesebbet,
Parancsainak engedelmesebbet,
Csuda irgalmát áldja énekem,
hogy szolgálhattam hosszú éveken,
s nem mondott fel nekem.
Pedig megtehette volna!
S én szegény, gyenge, engedetlen szolga
türelmét, irgalmát dícsérhetem ...
mert ezután sem mond fel ... sohasem!
Övé az életem!

-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-