ígei bozonyság

Igazi istentisztelet

 „Hit által mutatta be áldozatul Ábrahám Izsákot, mikor próbára tétetett, és egyetlen fiát vitte áldozatul ő, aki az ígéreteket nyerte. Neki mondatott ez: Akik Izsáktól származnak, azokat nevezik a te magodnak" (Zsid 11,17-18).
Könnyen el tudjuk képzelni, mit mondhatott volna Ábrahám Istennek. Azzal érvelhetett volna, hogy megértette az Izmáel elűzésére szóló parancsot, de ez az új rendelkezés, nem csak elűzni Izsákot, hanem megölni, teljesen érthetetlen. Izmáel saját helytelen erőlködésének volt a gyümölcse, ezért Ábrahám tiszteletben tartotta azt a döntést, hogy űzze ki otthonából. De Izsák! Izsák egészen más volt! Ő teljesen Istentől való volt, és nem csupán azért adta az Úr, hogy kielégítse Ábrahám gyermek utáni vágyát, hanem eszköznek is szánta az isteni tervek megvalósításában. Mit tehet Isten, ha lemondana Izsákról?                                   
Ábrahám azonban megtanulta, hogy ne ellenkezzék Istennel. Egyáltalán nem tiltakozott; még csak nem is beszélt áldozatról; egyszerűen csak azt mondta, hogy felmegy a Mórija hegyére imádkozni. Az igazi istentiszteletben visszaadjuk Istennek a tőle kapott adományokat, gazdag tapasztalatainkat és reménységeinket is, azért, hogy teljes örömünket egyedül Őbenne magában találjuk meg.

Méltó a munkás a maga bérére

 „Ki katonáskodott valaha a maga zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből?" (1Kor 9,7).
Szemeink Istenre szegeződnek, és neki mondjuk el anyagi gondjainkat. Ő érinti gyermekei szívét, hogy egymás anyagi terhét hordozzák. Igen, méltó a munkás a maga bérére és az Úr úgy rendelkezett, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. Helyes megkérdezni magunktól: Kinek a munkásai vagyunk? Ha embereket szolgálunk, akkor embereknél keressünk támogatást. Ha viszont Isten munkásai vagyunk - bár Ő betölti szükségeinket embertársainkon keresztül is -, elsősorban Őreá kell feltekintenünk és nem másokra. Ha tőle jött az elhívás, a megbízás, akkor övé a felelősség mindazért, ami engedelmességünkkel együtt jár, és nem kell kérdeznünk, miképpen elégíti ki szükségeink"Nem szükséges elmenniük; adjatok nekik ti enni" (Mt 14,16).
A gyülekezetek legnagyobb problémája a szellemi szegénység, a szellemi szűkölködés. Sok keresztyén annyira szegény, hogy saját szükségeit sem tudja fedezni. Sokan sajnos éppen hozzájuk mennek segítségért. De a szegénység és a szűkölködés nem ok, hanem következmény. Az ok a Szent Szellem fegyelmének hiánya. Szellemileg azok élnek bőségben és csak azok, akik már alávetették magukat ennek a fegyelemnek. Nekik szellemi történetük van Istennel, mert szenvedtek a Krisztus-Testért. Betegségeik, otthoni problémáik, nehézségeik mind arra szolgáltak, hogy Krisztust nagyobbá tegyék népe körében. Az ilyen emberek mindig tudnak adni. Akik kikerülik ezt a fegyelmet, és könnyű, jövedelmező életmódot választanak, ők a szűkölködők és a nincstelenség sérültjei. A szegények hiába mennek hozzájuk segítségért, nincs fölöslegük.

Megsemmisült a halál

 „Hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt" (Zsid 2,14).
Jézus Krisztus halálában a Sátán halálthozó ereje egyszer s mindenkorra megtört. Krisztus halála legyőzött minden más halált. Az Ádámban való halál nem végez az emberrel, de a Krisztusban való igen. Ez hatalmas halál. Krisztusban meghaltak mindazok, akik halált érdemeltek. Rajtuk nem uralkodhat többé az, akinek halálthozó hatalma volt. Ők már meghaltak, és a hamuból nem lehet többé tüzet támasztani. Krisztus munkája tehát nem csupán a megváltásra, hanem a halál megsemmisítésére is irányult. A leégett és elhamvadt ház nem gyújtható fel másodszor, mert az első tűz elvégezte munkáját. A másodiknak nincs már semmi tennivalója. A mi számunkra, akik megváltott bűnösök vagyunk, és meghaltunk Krisztusban, megsemmisült maga a halál. Részesei lettünk az Ő romolhatatlan életének.