Utazom... javaslom tégy te is velem kedves egy ilyen képzeletben utazást...is...mert életünkben minden pillanat számít...
Megjön az ember szabadságból, lehiggadva, kisimultabb idegekkel besétál a belvárosba, leül egy asztalhoz, körbenéz és rácsodálkozik a saját városára, mintha idegen, ismeretlen lenne, a falak, a kockakövek, a galambok a pad körül, visító, rohanó gyerekek... bejárod a tó mentét, leülsz a zöldbe, ami nem fű, és nem tudom mi a neve, de nem is érdekel, ami magasabb mint valaha, pergeted a felmagzott szemeket a kezedben, és nézed a rohanást, mindenki siet valahová, nincs idő, nincs figyelem,
rohanunk a cél felé, a semmi felé, közben elfeledkezünk az élet apró csodáiról, hagyjuk, hogy eliramodjon mellettünk az élet...
...egy kislány szemében látom a világot, parányi, gyönyörű tiszta kék szem, aztán életem újabb szereplője egy hangya, ami megpróbálja kedvenc könyvemet birtokba venni, harcolok a könyvemért: óvatosan söpröm félre,
...megölelni mikor öleltem beteg anyámat,
...mikor mosolyogtam rá egy idegen kisgyerekre? ...hová sietünk, miért?
...ülök a gesztenyefa alatt és külső szemlélő vagyok... hogyan is élhetnénk csendesebben, türelmesebben, békésebben, hogy az emberi kapcsolataink minőségi viszonyok és ne iszonyok legyenek.
A keleti kultúra illeszkedő, a finom igazodás szimbóluma...
...fenyőfa, mely puhán meghajol, leengedi, lecsúsztatja magáról a havat, nem recseg nem ropog, ágai nem törnek...
...utazom tovább, képzeletben... és a biciklin... a tó itt van a ház mögött...
pergetem a szemeket ... ÉN pergetem...
... és peregnek a gondolatok és az érzések is bennem tovább...
... az emberekről...
hová is tűnünk
mit is vihetünk magunkkal...
ami két kezünkben, szívünkben, elménkben elfér
szeretem az élő embereket
ráncaikkal együtt, az életet mutatják
a fájdalmaik legyőzését
vannak emberek
akik színesek vagyis színtelenek
kétszínűek
egyszínűek- szürkék
hivalkodóan tarkák
hitetlenek
hiteltelenek
hihetetlenek
jellegtelenek
jeltelenek
képmutatók
képtelenek
és emiatt becsüljük és érzünk rá az apró csodákra... amitől magunkat fosztanánk meg, ha időt és figyelmet nem szentelnénk a fényesekre és ragyogókra
mert van ilyen... sok is...
egyszerűen sokszínűek
Megjön az ember szabadságból, lehiggadva, kisimultabb idegekkel besétál a belvárosba, leül egy asztalhoz, körbenéz és rácsodálkozik a saját városára, mintha idegen, ismeretlen lenne, a falak, a kockakövek, a galambok a pad körül, visító, rohanó gyerekek... bejárod a tó mentét, leülsz a zöldbe, ami nem fű, és nem tudom mi a neve, de nem is érdekel, ami magasabb mint valaha, pergeted a felmagzott szemeket a kezedben, és nézed a rohanást, mindenki siet valahová, nincs idő, nincs figyelem,
rohanunk a cél felé, a semmi felé, közben elfeledkezünk az élet apró csodáiról, hagyjuk, hogy eliramodjon mellettünk az élet...
...egy kislány szemében látom a világot, parányi, gyönyörű tiszta kék szem, aztán életem újabb szereplője egy hangya, ami megpróbálja kedvenc könyvemet birtokba venni, harcolok a könyvemért: óvatosan söpröm félre,
...megölelni mikor öleltem beteg anyámat,
...mikor mosolyogtam rá egy idegen kisgyerekre? ...hová sietünk, miért?
...ülök a gesztenyefa alatt és külső szemlélő vagyok... hogyan is élhetnénk csendesebben, türelmesebben, békésebben, hogy az emberi kapcsolataink minőségi viszonyok és ne iszonyok legyenek.
A keleti kultúra illeszkedő, a finom igazodás szimbóluma...
...fenyőfa, mely puhán meghajol, leengedi, lecsúsztatja magáról a havat, nem recseg nem ropog, ágai nem törnek...
...utazom tovább, képzeletben... és a biciklin... a tó itt van a ház mögött...
pergetem a szemeket ... ÉN pergetem...
... és peregnek a gondolatok és az érzések is bennem tovább...
... az emberekről...
hová is tűnünk
mit is vihetünk magunkkal...
ami két kezünkben, szívünkben, elménkben elfér
szeretem az élő embereket
ráncaikkal együtt, az életet mutatják
a fájdalmaik legyőzését
vannak emberek
akik színesek vagyis színtelenek
kétszínűek
egyszínűek- szürkék
hivalkodóan tarkák
hitetlenek
hiteltelenek
hihetetlenek
jellegtelenek
jeltelenek
képmutatók
képtelenek
és emiatt becsüljük és érzünk rá az apró csodákra... amitől magunkat fosztanánk meg, ha időt és figyelmet nem szentelnénk a fényesekre és ragyogókra
mert van ilyen... sok is...
egyszerűen sokszínűek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése