verses bizonyság

ISTVÁN VÉRTANU    Somogyi Imre
Megkövezték egykor Istvánt, Az Úr Jézus tanítványát,
Az út szélén holtan hagyva, Jeruzsálem határába’.
 Midőn hangzott bizonysága, Csak úgy fénylett az orcája!
A főpapok mind ámulták,  Mint egy angyalt, őt úgy látták.
 Gyolcs ruháján, elterülve, Végigömlött piros vére;
Saul őrzé a köntösét  Azoknak, kik megkövezték.
 Látta akkor a nyílt égen Isten Fiát dicsőségben;
Lelkét neki ajánlotta, Irgalmat kért gyilkosokra…
 Megkövezték egykor Istvánt, Az Úr Jézus tanítványát,
Az út szélén holtan hagyva, Jeruzsálem határába’.


A KERESZT ALATT

Egyszer igazán megláttalak
Ahol megláthat minden ember.
Mikor halálra adtad magad,
Hogy győzzél szent, nagy győzelemmel.

Egyszer igazán megláttalak...
Halálveríték vert ki éppen,
Arcodon folyt sok bíborpatak...
S én megdöbbenve álltam, néztem.

Egyszer igazán megláttalak...
Ajkadról a végső szó lebbent:
- Szemedből az utolsó sugár -
És szállt: 'Elvégeztem mindent!'

Egyszer igazán megláttalak...
Lándzsát döftek át a szíveden.
És akkor ott a kereszt alatt
Váratlanul megnyílt a szemem.

Megértettem, hogy szeretsz nagyon,
Minden értem van és helyettem.
Bűntől, haláltól szabad vagyok,
S én a szerelmed rabja lettem.

Láttam győzelmed a halálon,
Ott eljegyeztél engem örökre.
Most életem Jézus, felajánlom,
Szolgáljon Néked örömödre!