verses bizonyság

Jobbágy István   A JÓ ÉS A GONOSZ SZOLGA   
Míg a jó szolgának  telik esztendeje,
arra van csak gondja,  hogy a dolgát tegye.
 Bőven jutalmazza,  ha megjő a Gazda,
Hűségét dicsérve   többre is méltatja.
 „Késik az én Uram!’’ - Dőre szolga hiszi;
Dőzsöl, eszik, iszik,   a társait veri.
 Váratlan tér haza távolból a Gazda,
Képmutatók szörnyű  sorsára juttatja.
 Jézus a mi gazdánk!  - Tán éjfélkor zörget,
Második, harmadik  őrváltáskor jöhet.
 Boldog az a szolga, aki Urát várja,                                                                           És amikor megjő,  munkában találja.

 A NAINI IFJÚ 
 A Naini ifjút  Halál elragadta,  Egyedül maradt már 
Özvegy édesanyja. Siratja, siratja
Kicsi város népe,  Viszik és kísérik 
Temető kertjébe.  Az Úr Jézus éppen 
A várost eléri,  Az özvegyet szánja:
,,Ne sírj’’ - mondja néki.  A koporsót akkor
Megérinti karja,  És a fiú fölkél,
Szóra nyílik ajka.  Általveszi anyja,
S dicsőítik Istent,  Nain városában
Hogy ily csodát mívelt.  Hisszük, hogy halálunk
Annyi, mint egy álom,  Mert Jézus feltámaszt,
Úr ő a halálon!