verses bizonyság

BARTIMEUS 

Vérző szívemben kínok égnek,
Szemem mered a kéklő égnek.
De csak sötét folt amit látok ...
Életem nyomor, bilincs, átok.
Vaksággal sújtott a Teremtő,
Segíteni nem tud más csak Ő!

Vérező szívem érez, dobban!
Körülöttem tán nagy tömeg van,
Így mondják mások, így is érzem.
Vajon ki jár itt? - Kérdik, kérdem.
A Názáreti jön most erre ...
Ó, Istenem, ha reám nézne!

Hallottam én már Róla sokat ...
Nem veti meg a koldusokat!
Én egy vagyok, a vak és rongyos,
De ha erre néz, az bizonyos,
Hogy észrevesz, hogy meglát engem,
S biztosan felderül az egem!

És szót hallok most: ,,Ide hozzám!’’
Válaszra már nem tátom a szám,
De rongyaim árokban hagyom,
Hívásának magam megadom.
Felé indulok. Van erre ok!
Vezetnek ... avagy tapogatok.

A nagy pillanat elérkezett:
Előttem áll már, aki SZERET!
,,Mit cselekedjek? mit mondasz csak?’’
Uram! Hogy lássak, lássak, lássak!...
És Bartimeus látott, látott!
E nap áldott lett neki ... ÁLDOTT!

Követte Krisztust buzgó szívvel.
Ő itt van ma is, s csodát mível!
Vakok, bénák Hozzá jöjjetek!
Ő csodát tesz ma is veletek.
Minden nyomorból meggnyógyultok
És látni, látni, látni fogtok!


Egy szív

Egy szív érettem dobogott.
Egy szívnek nagy fájdalma volt.
Egy szív engem hőn szeretett.
Egy szív érettem megrepedt.

E szívben az irgalom élt,
E szív szerette a szegényt.
E szívben nem volt semmi folt –
E szív Jézusom szíve volt!