verses bizonyság

DICSÉRET

Meghódolok Uram előtted.
Hatalmad látom, ismerem.
Neked köszönhetem, hogy lettem:
Te vagy a teremtő Istenem.

Neked köszönhetem, hogy élek,
s ezer halálos buktatón
nem vesztem el, - hiszen Te voltál
megtartóm és oltalmazóm.

S mert az ördög zsákmánya lettem
és veszni tért az életem,
- hogy megszerezd - a véred árán
megváltóm is lettél nekem.

Áldásodat meg nem becsültem,
eltaszítottam kezedet,
Te türelmesen csak megáldasz,
mert Jóság vagy és Szeretet.

Vigasztalás az is, ha /méltán/
meg-megdorgálsz, s ha néha versz
mert biztat a hit: gyermekednek
tekintesz, s mint Atyám, nevelsz.

S ha majd az életem kialszik,
nem zár örökre sírhalom,
Tenálad vár az üdv, az élet,
mert magad vagy az Irgalom.



ÉN SEM VAGYOK JOBB

Sokszor vad, lázadó szavak
sisteregnek az ajkamon.
Ha kimondanám, vért, világot
gyújtana fel egy-egy dalom.

Feldúlnak sokszor engem is
lidérces, szörnyű álmok, vágyak,
lelkem sötét bozótja közt
indulatok csordái járnak.

Sokszor parázna a szemem,
gondolatom, szennyes az álmom,
úgy érzem, szemétdomb vagyok
és magamat is megutálom.

Úgy szégyenlem, ha jónak láttok,
nemesnek, tisztának, igaznak
s nem halljátok, hogy bennem is zúg
őserdeje hínárnak, gaznak.

És rettegek: mi lesz, ha egyszer
kitör belőlem rontás, átok?
Hogy futnak mard irtózva tőlem
szülők, fiak, hívek, barátok?

Nem vagyok én se jó, se tiszta,
ne várjatok semmit se tőlem.
Ha nem fogna a Kegyelem,
ugyan, mi lett volna belőlem?

Ne csaljon meg, ha szép, „szelíd’’,
,,tiszta fehér’’ minden dalom.
Ami rossz bennem - Valaki
nem engedi kimondanom!

Valaki, Aki úgy akarja,
hogy szelíd virágot teremjek,
s gyarló, bűnös voltomban is
hirdetője legyek a mennynek.

Ha Ő nem óvna, belőlem is
kitört volna régen az állat.
Kegyelem csak, ha „jónak’’ látszom.
Rosszabb vagyok, Testvér, tenálad.