MIT TUDUNK JÉZUSRÓL?
Amit Jézus tanít,
legszebb a világon,
ha szavát hallhatom,
szívemet kitárom.
Ahogyan Jézus élt,
az a legszebb élet,
követem példáját,
ameddig csak élek.
S midőn Jézus meghalt
a kereszten értem
mennyország kapuját
nyitotta ki nékem! Siklós József
BOLDOG TUDÁS
Tudom, Jézus szeret engem,
éjjel-nappal vigyáz rám,
szeme bajban is fölöttem,
Mint esőben szivárvány.
Nem félek hát, boldog vagyok,
Jézust én is szeretem,
templomban és iskolában,
s itthon is Ő van velem. Siklós József
KÖSZÖNTŐ
Tele most a mi templomunk,
Tele most a mi szívünk.
Minden elért eredményért
Hála Néked, Istenünk.
Ki közelről és távolról
Összehoztad népedet,
Hogy tanítson, s gazdagítson,
Áraszd ki ránk Lelkedet.
Isten hozott, Isten áldjon,
Véren váltott drága nép!
Jézusunkkal ünnepelni
Ó, de kedves, ó de szép Győri József
ÁMEN
Embernek Fia, amikor befelé forduló tekintettel azt mondjuk: Ámen,
és fölemelkedünk a helyünkről, és kiegyenesedünk;
amikor Áment mondunk annak jeléül, hogy nem hallgattunk el előled semmit,
és egy kevés ideig még így állunk színed előtt az ég visszhangjait hallgatva;
azt mondjuk: Ámen, magunk is visszhangok visszhangjaként, Egyetlen romolhatatlan szóban elismételve újra mindazt, ami előttünk végbement, Elvégeztetett, mondjuk, amikor így szólunk: Ámen,
de pusztai vándorlásunk végére nem jutottunk még;
Legyen meg a te akaratod, kérjük, amikor így szólunk: Ámen,
de tehetetlen félelemmel tekintünk tudatlan gyermekeinkre;
A te nevedre térjen dicséret és dicsőség, ismételjük, amikor így szólunk: Ámen,
de saját népszerűségünk oltárán bőségesen áldozunk. Téged szólítunk, aki Ámen vagy, Megváltónk, kiejtjük még egyszer a szent nevet, Megérkezünk legvégül Tehozzád, azt mondjuk fennen: Ámen a nagy gyülekezetben is,
hogy egyetlen szóban jusson az Atya elé, amit megnevezni képtelenek vagyunk;
hogy az ima kapuja be ne zárattasék, amikor legbelső szobánkból kilépünk;
hogy meghallgattatásunk reménységét egyedül a Te személyedhez kössük;
hogy félelmeinkben hit, hitünkben pedig félelem lakozzék;
hogy saját igazságunkat mindenkor készek legyünk feladni a szeretet késztetésére;
hogy megaláztatásainkat ne öröm nélkül viseljük;
hogy nyitva maradjon az angyalok előtt az ég kapuja. Ámen, mondjuk a Teremtő Istenért, aki Atyánk,
Ámen, mondjuk a testté lett Fiúért, aki egy lett közülünk.
Ámen, mondjuk a vigasztaló Lélekért, aki meg nem szűnik esedezni érettünk. Ámen, mondjuk, Ámen, így szólunk, Ámen.
2012. január 18., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése