ígei bozonyság

Most jön a csoda
 „Jaj, jaj, édes Uram, mit cselekedjünk?" (2Kir 6,15).
Amikor Isten véghezviszi csodáit, nevetnünk kell saját bolondságunkon. Ha megmaradunk állandó aggodalmaskodásunkban és tervezgetésünkben, nem vagyunk az Ő tanítványai. Sokan sohasem látják meg, miképpen munkálkodik értük Isten, mert mindig van egy másik útjuk - esetleg egy barátjuk, aki még segíthet. Legjobban azokat lehet sajnálni, akik bármekkora válságba kerülnek, mindig találnak valamilyen megoldást. Pedig a szükség a csodák alapja, és ezt a lehetőséget sokszor elmulasztjuk. A nagy nehézségek arra jók, hogy önmagunkból kiemelkedve, egészen az Úrra bízzunk mindent. Amikor nincs számunkra út sem előre, sem hátra, akkor léphet közbe Isten. Neki megvan a terve. Tehát ne félj a lehetetlenségektől! Istennél ez nem számít. Borulj le lábai elé, és várd meg, amíg Ő cselekszik, mert most következik a csoda!
Vajon Őneki szolgálunk?
 „Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magadat, pedig egy a szükséges" (Lk 10,41).                                                                         Legyünk őszinték, megvan a vonzereje az Úrért való munkálkodásnak. Felvillanyoz titeket, amikor tömegek gyűlnek egybe bizonyságtételeteket meghallgatni. Ha e helyett kénytelenek vagytok otthon maradni és világi dolgokkal foglalatoskodni, hamarosan efféle gondolataitok támadnak: „Milyen értelmetlen az élet! Milyen nagyszerű dolog elmenni és az Urat szolgálni! Bárcsak szabad lennék, hogy szertejárhassak és szólhassam az Igét!" De nem ez az igazi szellemi élet. Ez nem más, mint természetes hajlamodnak való engedés. Nem lehetetlen, hogy úgynevezett „Istennek való szolgálatunk" nagy része csupán saját hajlandóságunk követése? Olyan izgágák vagyunk, hogy nem bírunk otthon maradni, hanem ide-oda szaladgálunk, és Isten munkáját végezzük - saját megnyugtatásunkra. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt testvéreink szolgálatában, és törhetjük magunkat bűnösök megmentésében, ám mégis csak egy a szükséges dolog. Vajon mindenek előtt Őneki szolgálunk-e?