ígei bozonyság

Csak ennyi...
 Amit ma megtehetsz, kevés, mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész, nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog még ennek is, hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz, és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az, ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz, hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz ugyanígy elindul feléd.
(Fésűs Éva)


Mindig csak adni

 Az öreg kút csendesen adja vizét...
- így telik minden napja.
Áldott élet ez! - fontolgatom;
csak adni, adni minden napon.

Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!
Csak adni? Terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet,?

Belenézek..., tükre rám ragyog;
'Hiszen a forrás nem én vagyok
Árad belém,! Csak tovább adom
frissen, vidáman és szabadon.

Hadd éljek ilyen kút életet!
Osszak áldást és szeretetet!
Nem az enyém. Krisztustól kapom.
Egyszerűen tovább adhatom.
(Szerző: Kleeman után németből fordítva)


Isten kezében---
 Felvett az Isten az út
porából, s a kezére tett
félénk ázott bús kis
verebet,
Sokáig egyebet sem tett,
csak melengetett.

Lassan – Ó de lassan! –
minden csepp véremet,
átjárta melege,
kimondhatatlan hűsége,
atyai szeretete.

Kezéből etetett.
Igéjéből itatott.
Csipogni, repülni, hordani
tanított. Mindez sokáig
ó, de sokáig tartott.

Kezében vagyok.
Kezéből élek…
Bár szédít sokféle veszély,
Ujjai közt, ha kinézek,
de nem félek!

Tudom, - vihar is megtépáz,
Héja is kerülget,
Kétség, bú gond, nyomor,
szívemre feküdhet,
de Isten kezéből
semmi ki nem vehet!

S így „lelkem szép csendesen
nyugszik csak az Úr Istenben.”
Kezében csupán eszköznek lenni,
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni,
Megtanít az Isten!
(Túrmezei Erzsébet)


Híd vagyok----
 Nagy hivatással bíztál meg Uram
hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...
Rám is hull tőlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

   (Albert Károly