ígei bozonyság

Értem már...

Felbolydult bennem a lelkem
utaidat Uram végképp nem értem
sokszor sötétben vezetsz és bántások között,
sehogy sem látom a jót a sok rossz mögött.

De lám, emlékemben felfénylik a Kereszt,
ó mennyi szenvedést hozott az Neked,
mégsem mondtad: Atyám, nem értelek.

Vállaltad, nem magadért, értem
a mérhetetlen szenvedést.
Uram, már értem !
Szívemben dalol az öröm,
Életemet - úgy, ahogy van - megköszönöm !
(szerzője számomra ismeretlen)

Ne hidd...
Ne hidd, hogy azok mind szeretnek,
akik mosolyogva körül hízelegnek.
A szó lehet hazug, a hízelgés érdek,
de a lélek tükre nem csal meg Téged!

S mivel a szem a lélek tükre,
benne csillog a szeretet fénye.
Ki könnyes szemmel néz Rád,
öleld szívedre, mert az igazi barát!
(ismeretlen)

A Zsolt 4. ESTI IMA
[Szabadulásért való könyörgés
Zsolt 4,1 A karvezetőnek, [éneklőmesternek; végig éneklendő] húros hangszerre [hegedűre; hárfára; neginóthra] - Dávid zsoltára.

Zsolt 4,2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! Más fordításban: [Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás; szorult helyzet; /lelki-szellemi értelemben is/; szorongatott helyzet, gyötrődés (testileg); nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás], könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! [könyörgésem//]

Zsolt. 4,3 „Emberek fiai [ti emberek, meddig marad kemény a szívetek]! Meddig lesz gyalázatban [meddig gyalázzátok] az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot [tartjátok többre az üres (tartalom nélküli) beszédet, ami haszontalan, miért elégedtek meg az ostobasággal], és kerestek hazugságot [meddig törekedtek még hazugságra, álnokságra]? Szela

Zsolt. 4,4 „Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé [magának] választott [engem,] az Úr [kinek kedves vagyok, csodálatossá tette az ő szentjét]; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok [és csodákat tesz hívével, a hűségessel, szentjével]!



Konkoly
Úgy volt az régen is, mint napjainkban!
Aki magot vet, vigyáz rá nagyon:
Csak tiszta búza kerüljön a földbe,
Hogy a termés jó kenyeret adjon.
Miért van az, hogy a búzatáblában
Mégis annyi gyomnövény megterem?
Valaki titkon konkolymagot szór szét?
Az ellenség! – így mondtad, Mesterem.
Hát még a lelki mezôn mennyi konkolyt
Hint szét a sátán! És felnô a gaz.
Tépnénk, szaggatnánk, de te visszatartasz:
Hagyjátok, hisz sérülne sok igaz!
Hadd nôjön együtt mind az aratásig!
Mert eljön majd a végsô alkalom,
Mikor a hitvány konkoly tűzben ég el.
A búza csűrbe jut “ama napon”.
Gerzsenyi Sándor