2012. január 29., vasárnap

ígei bozonyság

    ISTEN  MEGNYILATKOZOTT  NEKÜNK !

Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat !
Zsolt. 19 :1 .

Hiszen ami benne láthatatlan , tudniillik az ő örökkévaló  hatalma és istensége,a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megérthető és látható , hogy ne menthessék magukat .
Róm. 1:20 .

Az Isten hajdan sokszor és sokféleképpen szólott az atyáknak a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig szólott nekünk Fia által,, akit mindennek örökösévé tett, s aki által a világot is teremtette.  Zsid. 1: 1-2

   Mit kíván Isten tőled ?
Mit kíván az Úr, a te Istened tőled ? Csak azt, hogy félje4d az Urat a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből  . Móz.V.-k- 10: 12

Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből , teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancs . A második pedig hasonló ehhez : Szeresd felebarátodat mit magadat.
Mát. 22: 37 – 39 .v

Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk.  Ján. I. lev. 3: 23.

     MIT  MOND  A  BIBLIA ?
Három névtelen ember az evangéliumban :
Lk. 22: 7-13.—legjobb helyét.
Mt.26: 6-13----a legdrágább kincsért,
Ján. 6: 1—15. mindenét     Odaadta az Úrnak !
           
A Szent Szellem hét m unkája :
Róm. 8 : 16,- bizonyságtétele : Isten gyermeke vagyok.
Róm. 5: 5,----a szeretet kiáradt szívembe,- tapasztalom.
Ef. 3: 16 ,----  megerősít .
Róm.8: 26,--- imaerőtlenségemben segítőtárs
Róm. 8:14,---- engedelmességre vezet
Gal. 5:22,----- a valóságos élet  gyümölcseit termi bennem.
Ján. 4: 24,----- az Isten -  közelségében, az imádatra vezet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése