Nem csak áldozat
Egyszer egy szegény asszony talált egy tojást.
Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit.
- Megszűnt a nyomor- mondta nekik.
- Nézzétek mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem hagyjuk, hogy tovább tojjon, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk.
Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúkhúslevest sem.
Mindent eladunk, és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén lesz belőle. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész csordánk.
Eladjuk a csordát és veszünk az árán egy telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk, és veszünk rajta...., Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre, és nem maradt belőle más.....csak egy álom.
A mi elhatározásaink is gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire?
Majd megcsinálom. Majd megmondom. El fogom érni.
Aztán telnek a napok, az évek és nem csinálunk, nem teszünk meg semmit.
Amit kimondasz
Egy este, naplemente idején, háza küszöbén elmélkedett a földműves és élvezte a hűvös estét. Közelében volt egy út, amely a faluba vezetett. Jött valaki, és amikor meglátta a gazdát, elgondolkozott:
„Ez egy lusta férfi lehet, nem dolgozik, és az egész napot a küszöbén ülve tölti el...”
Később egy másik utas jött arra. Ő pedig ezt gondolta:
„Ez a férfi egy szoknyavadász. Csak azért ül itt, hogy a lányokat nézze és megjegyzést tegyen rájuk...”
A harmadik idegen, aki a helység felé igyekezett, így gondolkozott:
„Ez a férfi biztosan egy szorgalmas ember. Napközben sokat dolgozott és egész este élvezi a megérdemelt pihenést...”
Túl sokat mi sem tudhatunk a földművesről, aki az ajtó előtt ült. Annál többet a három férfiról: az első egy lusta ember volt, a másodikban tisztátalan indulatok voltak, a harmadik pedig egy dolgos ember volt.
Amit kimondasz, az rólad beszél, különösen, ha másról teszed!
(ismeretlen szerző)
A nagypapa
,,Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzá fogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal.
- A hangodat!"
2012. január 19., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése