ígei bozonyság

A kegyelem = Isten emberré lett

Olvasmány: 1Jn 1,1-18

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetekre törekszik.” Tit 2,11-14

Advent négy vasárnapján a kegyelemről volt szó. Ezt a sorozatot szeretném folytatni karácsony ünnepi istentiszteletünkön is. Pál apostol a Titushoz írott levelében Isten üdvözítő kegyelméről beszél, amely minden ember számára megjelent. Ez az ige a karácsonyi örömhír lényegét fogalmazza meg egyszerűen, világosan és tömören. Hiányoznak belőle a számunkra oly megszokott „karácsonyi elemek”. Hiszen nincs szó benne a gyermek Jézusról, jászolról, angyalokról, pásztorokról, csillagról és bölcsekről. Ez az Ige azt mondja el nekünk, mit tett értünk Isten. Jézus születésével Isten üdvözítő kegyelme jelent meg a földön. A kegyelem nem akkor keletkezett, amikor Jézus eljött a földre, hiszen Isten mindig is kegyelmes volt hozzánk, ám Jézus Krisztusban a kegyelem láthatóvá vált.

1.                 Hogyan jelent meg  Isten üdvözítő kegyelme?

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme…” (Tit 2,11).

Ha karácsony táján végigböngésszük a postán érkezett üdvözlőlapokat, meglepetten tapasztalhatjuk, hogy mennyiféle képzetet társítunk az ünnephez.  A karácsonyi képeslapok többsége hangulatos, hófödte hegyi falvakat ábrázol, némelyeket még lovas szán is díszit. Aztán ott vannak azok, amelyeken kedves állatok szökdécselnek: rénszarvasok, mókusok, mosómedvék és bájos kis szürke egérkék. A vallásos témájú képeslapokon megjelennek az angyalok is meg a szent család, akik rendíthetetlen nyugalommal és békével néznek vissza ránk, és fejük fölött arany glória fénylik. A karácsonyi eseményekről mindnyájunknak van egy megszokott képe, annak köszönhetően, amit a karácsonyi énekek hangulata sugároz, amit az évről évre előadott betlehemes játékok elmondanak, amit az üdvözlőlapokon megjelenő képek sugallnak. Ezek a megszokott képek már annyira belénk ívódtak, hogy bizony könnyen átsiklunk az evangéliumban elmondott történetek igazi értelme fölött.

Isten üdvözítő kegyelmének megjelenése azt jelenti, hogy Isten emberré lett. János evangélista evangéliuma elején Jézus születésével kezdi az elbeszélését, de ő egészen másképp mondja el a karácsonyi történetet: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14).

Jézus azért jött tehát, hogy bemutassa az ember számára Istent. Vajon mit mutat meg róla a legelső karácsony?

A karácsonyi történetek egy olyan Istent mutatnak be, aki alázatos, aki megközelíthető, és aki kiszolgáltatott. Sem a pogány világ vallásai sem a zsidóság nem így gondolkozott az Istenről. Hiszen az isteneket nem szokták ilyen jelzőkkel illetni: alázatos, megközelíthető, kiszolgáltatott.

A karácsonyi események Isten alázatáról beszélnek. A földre látogató Isten nem viharos forgószélben vagy mindent elnyelő tűzben érkezett. Felfoghatatlan, hogy a mindenség Alkotója addig-addig zsugorodott egyre apróbbra, míg elérte egy szabad szemmel alig látható megtermékenyített petesejt méretét, majd egy aggódó fiatal zsidó nő testében osztódni kezdett, embrióvá alakult és növekedésnek indult. „Méhed klastromában a végtelen”, írja egy angol költő. Más szavakkal, de ugyanezt mondja el Pál is, amikor így ír: „Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil 2,6-7).

A zsidók ismerték a Messiás eljöveteléről szóló próféciákat, amelyek az alázatról és szerénységről beszélnek, mégis a maguk képzelete szerint kiszínezték ezeket a váradalmakat, s egy dicsőségben, erőben és hatalommal megjelenő Messiás képe lebegett előttük. Végül mégis egy olyan Messiás érkezett, aki másfajta dicsőséget hordozott: az alázat dicsőségét.

Ugyanaz a menydörgő Isten, aki úgy rakosgatja a hadseregeket és birodalmakat, mint sakktábla bábuit, most apró csecsemőként jelent meg Palesztina egy kis falujában úgy, hogy mindenben az édesanyja gondoskodására és szeretetére szorult.

De a karácsonyi történetek Isten megközelíthetőségéről is beszélnek. A zsidók számára mindez ideig Istenhez a félelem fogalma társult. S a vallások jelentős részében ma is a félelem a jellemző, amikor valaki Isten elé járul. A hinduk áldozatot mutatnak be a templomban, a mohamedánok letérdelnek, majd lehajolnak, és homlokukkal megérintik a földet.

 Isten meglepő módon csecsemőként, istállóba érkezett meg egy olyan nép közé, amely elkülönített szentélyt tartott fenn számára a templomban, és nem merte kimondani a nevét. El tudunk-e képzelni kevésbé félelmetes dolgot egy újszülöttnél, akinek keze-lába pólyában van? Jézus személyében Isten megtalálta a módját, miként lépjen kapcsolatba az emberekkel úgy, hogy a félelem lehetőségét kizárja.

A harmadik különleges dolog a karácsonyi elbeszélésekben, az hogy Isten kiszolgáltatottá teszi magát. Isten üdvözítő kegyeleme ott jelenik meg, ahol senki sem gondolta volna. Teológiai értelemben ismerték a próféciákat, hogy Júdeában, Betlehem városában, egy piciny kis falucskában születik majd meg a Megváltó. De amikor mindez megtörténik, amikor az angyalok hírül adják az evangéliumot, akkor nagyon kevesen voltak, akik komolyan vették. Ott és akkor jelent meg Jézus, amikor és ahol senki nem gondolta volna, hogy majd a Messiás, a Megváltó megszületik. Nem dicsőséges királyként vonul be, nem nagyszerű hadvezérként, győztes csaták után, hanem kisgyermek képében, akit rongyokba pólyáltak a szülei, és akit először József a nevelőapja sem akart vállalni.

Isten kiszolgáltatott emberként jelenik meg itt a földön. Pedig a kiszolgáltatott alatt mi azokat értjük, akik alulmaradtak a küzdelemben, akik vereségre vannak ítélve és igazságtalanság áldozatává vállnak. A karácsonyi történteket olvasva kétségtelenül levonhatjuk a következtetést, hogy Isten a kiszolgáltatottak felé hajlik, még akkor is, ha ez a világ csak a gazdagokat és hatalmasokat becsüli. „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” (Lk 1,52-23). A legmélyebb nyomorúságot vállalta Jézus azért, hogy minket a legmagasabb mennyekbe jutasson, hit által.