2011. december 25., vasárnap

bizonyság


 

 Karácsony nélkül nincs újesztendő

    "Karácsony nem évzáró ünnepély, melynek tiszteletére díszbe öltözik az ember, és magára ölti vasárnapi arcát, hogy önmagával és másokkal elhitesse keresztény mivoltát. A karácsony kezdet. Születés. Valaminek a megszületése, ami több, mint az egész történelem formálta emberiség a maga zagyva elméleteivel, gépesített erkölcstanaival, mesterséges eszméivel és kényelmessé szabott hittételeivel. Valaminek a kezdete, ami több mint ember, mivel az egyetlen összekötőkapocs a Teremtő és Ember között, tehát valójában maga az Élet."
      "Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Ez új világnézet egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet mint gyógyító, jóvátevő sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.
     Szinte kétezer esztendő telt el azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott. Templomok épültek ugyan a szeretet vallásának tiszteletére, s a civilizált világ urai illedelemből el-eljárnak ezekbe a templomokba. De tetteik fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik, akárcsak a kőkorszak idején. Gyűlölet irányítja országok és nemzetek politikáját, elfogultságát, káröröm, önzés, gonoszság kötözik gúzsba az emberiség lelkét, bénítják tehetetlenné a jó szándék csíráját, s kényszerítik rabszolgasorba az emberek millióit.
      Addig nem lesz békesség ezen a földön, amíg a szeretet uralma el nem érkezik. Addig nem lesz igazság, boldogság, megelégedés ezen a földön, amíg az emberi cselekvés legfőbb mozgatóereje nem a szeretet. Mert szeretet az egyetlen pozitív energiaforrás ezen a világon, mely jóvá tudja változtatni a rosszat, igazsággá az igazságtalanságot, békességgé a háborúságot és szabadsággá a rabságot. S karácsony célja az, hogy erre emlékeztessen."
Wass Albert 
MEGSZÜLETIK 

Jézus, mély csöndben várni Rád mily nagyszerű vágyakozás!
Köröskörül a téli fák, s a világ csupa ragyogás,

a Titok zeng, mely eljövendő: Megszületik a Messiás!
De hiszen eljött! S újra eljő? Igen, hozzánk jő, újra Ő!

Mibennünk kell, hogy megszülessék, Úr Jézus, lelkünk élete.
Széna-szalmánál jobban esnék néki szívünknek melege.

Lakást venni bennünk szeretne a Kegyelem, a Szeretet,
hogy számunkra is megszerezze a boldog örök életet.
            Csanád Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése